A 42 éves Clare és Rachel Wallmeyer mindketten anorexiások voltak, de nem a betegségük, hanem a házukban keletkezett tűz okozta halálukat. Az ausztrál médiában többször megjelenő ikerpár tagjai, korábban már megjósolták, együtt fognak meghalni.
Jody Rectort azért tartóztattak le Dél-Karolinában, mert illegálisan tetoválta ki Leshannon McBethkarját. A szörnyű látványon túl, a kontármunka majdnem az asszony életébe került.
A 33 éves Simon Stratton az éves mocsári merülés bajnokságon jegyezte el kedvesét, Elinor Robsont. Boldogságukat fokozta, hogy dobogós helyezést értek el a versenyen Walesben.
Gyúlékony anyaggal leöntötte, majd felgyújtotta magát egy férfi a keszthelyi városházán kedd délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az amerikai hölgy, Besse Cooper 1896-ban született. Ő a nyolcadik a világon, aki elmondhatja magáról, megérte ezt a kort. Teljesítményével a Guinnes Rekordok Könyvébe is bekerült.
Tizenkét kínai halászt még keresnek, négyen pedig meghaltak, amikor két hajójukat felborította a Bolaven tájfun, két kilométerre Dél-Korea Jeju szigetétől.
Az internet sztárja lett Venus, a macska. A sziámi cica különlegessége, hogy a pofácskája egyik fele fekete, míg a másik aranybarna, és ha mindez nem lenne elég, a jobb szeme zöld, a bal pedig kék.
Ennyi pénzt költöttek arra, hogy az oroszlánnak vélt macskát megtaláljanak. 30 fegyveres rendőr és két helikopter próbálta a nyomára jutni, a környéken mindenki rettegett. A történet jó szociálpszichológiai példa arra, hogyan lehet...
Alaposan helybenhagyta a Los Angeles-i rendőrség két tisztje Brian Mulligant. A Deutsche Bank vezető beosztású kollégáját gyakorlatilag felismerhetetlenné verték, miután tévesen őrizetbe vették.
Egykor rendőrök voltak, ma elítélteknek zenélnek a nyíregyházi Rock Band Cool zenekar tagjai. Ők a legnépszerűbb börtöncsapat, fegyőrök és elítéltek egyaránt rajonganak a zenéjükért.
Szeptember elsejétől nemcsak szöveggel, de képekkel és riasztó információkkal is sokkolják a cigisdobozokon a dohányzókat. Az emberek hatvan százaléka szerint egy ilyen kampány visszatartó erejű.
Súlyosította két fiatal gyilkos büntetését tegnap a Debreceni Ítélőtábla: B. Tibor 18, N. Zoltán 17 év fegyházat kapott különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberölésért.
Alaposan kikerekedett az utóbbi hetekben Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke a nyár elején még azt fogadta meg, hogy lead néhány kilót, a friss fotók alapján azonban ez nem sikerült. Sőt. Tavaszi alakjához képest gyarapodott.
Elfogták a spanyol rendőrök M. Róbertet, a Fekete Sereg bűnszervezet vezérét, akit távollétében tényleges életfogytiglanra ítéltek. A férfit betörés közben érték tetten Marbellában.
Halálfejes pólóban mászkált, és Kaszásnak hívatta magát Dániel, aki harminc szúrással kivégezte nagymamáját. Tanára szerint nem szabad a külsőségek alapján megítélni.
Az orvosok nem sok jóval kecsegtették azt a kismamát, akinek lánya jobb tüdő és bal vese nélkül jött a világra, illetve a szíve sem jó oldalon fejlődött ki.
A 48 éves Bawer Aksal akár életfogytiglant is kaphat azért, mert a Phoenixből Newark felé tartó repülőjáraton szexuálisan zaklatta a mellette ülő, alvó nőt.
Riasztó adatot közölt egy vírusirtógyártó: rengeteget használják az internetet a gyerekek szülői felügyelet nélkül. A 6–7 évesek az idő egynegyedében, a 12–13 évesek pedig több mint hatvan százalékában ellenőrizetlenül flangálnak a neten.
A 44 éves Kim Ramsey számára a szexuális öröm kifejezés értelmét vesztette. Betegsége miatt szinte állandóan orgazmusa van, ami nagy megterhelést jelent a szervezete számára.
A női egyenjogúság zászlaja alatt több száz félmeztelen feminista tüntetett Amerikában. Chicagóban, New Yorkban és Denverben is szerveztek megmozdulásokat.
Ahogy arról a Bors is beszámolt, a munkáltatók adhatnak dolgozóiknak iskolakezdési támogatást. A több tízezer forintba kerülő tanszerek beszerzéséhez szerencsére ezen kívül más
segítséget is igénybe vehetnek a rászoruló családok.
Thomas Paul Nunes azért lőtt rá feleségére Oregonban, mert az asszony más férfiakról készített meztelen képeket. A gyilkosság előtt, macskájával beszélte meg, mit tegyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.