Reptéren bukott le az adócsaló H. Endre

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 28. 21:23
Hazahozták csütörtök este Magyarországra H. Endrét, aki a gyanú szerint 270 millió forintos kárt okozott a magyar államnak.
Bors

A 36 éves férfi ellen a bíróság körözést adott ki költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt. H. Endrét Németországban kapcsolták le a hatóságok, és átadták a magyar rendőrségnek.

– A 36 esztendős férfit a frankfurti nemzetközi repülőtéren egy okmányellenőrzés során fogták el – tudtuk meg Csiszér-Kovács Viktória alezredestől, a rendőrség szóvivőjétől. Az eddigi információk szerint Szingapúrból érkezett, amikor a reptéri hatóságok felismerték.

Amint azt a szóvivő a Borsnak elmondta: a hódmezővásárhelyi H. Endre a gyanú szerint 2009-től kezdve a nevéhez köthető cégek vezetőjeként különböző „irányító” személyeket bízott meg azzal, hogy valótlan számlákat állítsanak ki. Ezek a számlák fiktív megbízási szerződések alapjául szolgáltak, melyek mögött valódi teljesítés nem volt.

A szerződések összege elérte a 1,3 milliárd forintot. Ezt követően valótlan adóbevallást adtak be, hogy a befizetendő áfát csökkentsék, így 270 millió forintos kárt okoztak az államnak. H. Endre ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóiroda folytatja a további eljárást és indítványozták az előzetes letartóztatását.

A Népszabadság egy hónapja azt írta: H. Endre a hódmezővásárhelyi Generál Média Kft. egyik tulajdonosa, cégvezetője. A lap információi szerint a ’90-es években az olajügyeiről elhíresült Energol Rt. egyik egykori igazgatójának, Portik Tamásnak az érdekeltségébe tartozónak vélték a céget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.