Eltiltották a vezetéstől azt a ralist, aki autójával összeütközött a magyar honvédelmi miniszter járművével. A férfi 10 hónapig nem ülhet volán mögé es 200 ezer fornt pénzbüntetést kell fieztnie.
Egy 101 éves néni megbecstelenítésével vádolnak egy férfit az Egyesült Államokban. Azt mondta, nem tervezte az erőszakot, mert akkor biztosan húzott volna óvszert.
Elképesztő emberségről tett tanúbizonyságot az a brit kislány, akit az ország egyik legelkényeztetettebb gyerekének tartanak. A lány elhatározta, születésnapi ajándékaival más gyerekeken fog segíteni.
Úgy tűnik, az új adónemek bevezetése helyett most más irányból szeretné megváltoztatni a Fidesz a 2015-ös évet: új ünneppel egészítenék ki ugyanis az eddigi piros betűs napokat.
Az az ellenőr, aki szeptember 23-án ordítozott egy utassal, már biztos nem igazoltat minket, ugyanis a BKK azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát.
Ürülék a lezárt vécé padlóján, máshol vizelettócsa a csésze körül: a Bors budapesti közintézmények illemhelyeit vizslatta. A Baleseti sebészetnél kriminális élményben volt részünk...
Egy orosz hegymászókból álló csoport nem tudott ellenálni Hongkong felhőkarcolóinak: 346 méter magasra másztak, hogy a Center torony tetején szelfizhessenek.
Egy kulcslyukon keresztül lesték ki azt az ördögűzést Csehországban, ami ugyan már hónapok óta kering az interneten, ám csak most erősítette meg az egyház: a felvétel valódi.
Indonézia egyik szent helye szinte úgy üzemel, mint egy swinger klub: üzletemberek, háziasszonyok és férjek szexelnek vadidegenekkel - mindezt a szerencse reményében.
Mondhatni, egyedül megtölt egy egész börtönt az a kislány, akinek közel kétszázan küldtek szexuáls tartalmú képeket és felajánlásokat a világ minden tájáról.
A TSS, vagyis toxikus sokk szindróma ugyan ritka, de annál veszélyesebb betegség, ami a nem megfelelő tamponhasználattól bárelyik nőnél kialakulhat. Egy 27 éves brit nő kómába is esett tőle.
Egy 11 hónapos magyar kislány szerveivel él tovább egy német és egy osztrák nő. A baba otthoni balesetben halt meg, a szülei döntöttek úgy, hogy felajánlják a szerveit.
Kertjében ásta el újszülött gyermekét egy inárcsi nő. A 40 éves P. Györgyné fürdőszobájában adott életet a kicsinek, akit aztán magára hagyott. Miután meghalt a csecsemő, kivitte a kertbe, gödröt ásott, beledobta a gyereket, majd betemette.
Nincs olyan ember, akit a folyamatosan lemerülő mobiltelefonok és tabletek ne idegesítenének - ám úgy tűnik, most brit tudósok előálltak egy olyan töltési lehetőséggel, ami mindig kéznél van: a bélgáz.
Alighanem Stephanie Beaudoin a világ legszexisebb bűnözője. A komoly bűnlajstrommal bíróság elé álló hölgy, aki a Facebookon rajongók ezreit állította maga mellé, bűnösnek vallotta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.