Nyolcan felelnek a kamionban megfulladt 71 ember életéért

Nyolcan felelnek a kamionban megfulladt 71 ember életéért

kamion
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 12. 14:46
Az Ausztriában, egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek – jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
Bors, MTI

Boross Zoltán azt mondta, az elkövetők a magyar–osztrák határ átlépésekor már tudták, hogy a hűtőkamionban szállított emberek már nem élnek.

A bűnszervezetet egy Magyarországon oltalmazottként élő afgán állampolgár irányította, akitől ezt a státust később megvonták. Az előzetes letartóztatásban levő nyolc gyanúsított között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre. A gyanúsítottak egyike az a 25 éves sofőr is, aki a hűtőkocsit vezette – ismertette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.