Igénytelen szülei miatt egy hajszálon múlt, hogy ne egyék meg az agyát

Igénytelen szülei miatt egy hajszálon múlt, hogy ne egyék meg az agyát

rovar
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 12. 21:00
Bors

Az indiai Radhika Mandloi füléből múlt héten 80 lárvát távolítottak el, mert egy döglégy ott rakta le a petéit - írja a Daily Mail. Az orvosok szerint a gyerek extrém fájdalmakat élhetett át, valószínűleg ezért vitték végül kórházba a szülők. Mint kiderült, amíg nem sírt folyamatosan, otthon próbálták kezelni a problémát. 

A döglégy a bűzt kedveli, így a szakemberek tudták, hogy a gyerek nem megfelelő körmények között élt, ezért is következett be ez a rendkívüli eset. Az mondják, ha egy hetet még otthon marad, akkor akár bele is halhatott volna, mert akkor a lárvák már elkezdték volna enni az agyát. 

“A család rendkívül rossz higiéniai körmények közt nevelhette a kislányt” - mondta az orvos, aki szerint ez több mint szomorú, ráadásul ilyen eytrém esettel korábban még sosem találkozott. A szakember szerint a fülek és az orr van ilyen esetben leginkább kitéve a veszélynek. A kislány fülében annyi lárva volt, hogy csak két részletben tudták eltávolítani az összeset. Először 70-et, majd utána a maradékot. Az első művelet 90 percig tartott és az állatok nagy részét el is pusztították a kivétel közben.

A gyerek még mindig kórházban van, megfigyelés alatt tartják, hogy biztosra lehessen venni, egyik sem jutott el az agyig. Bár az MRI vizsgálat szerint úgy tűnik, ezt megúszta. A kórház szerint a gondatlanság ebben az esetben nagy eséllyel a kislány életébe kerülhetett volna. Arról nincs hír, hogy a szülőknek a bíróság előtt kell e felelniük a tettükért.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.