Két fiút gázolt el egy taxis a XV. kerületben. Azt, hogy a sofőr vétlen vagy bűnös, a bíróság mondja majd ki. A két szakértő homlokegyenest más véleményen van.
Egykori lakásukkal szembeni buszmegállóban lakik a Bakonyi család Székesfehérváron. Lakásukat a férj balesete után veszítették el. László és Erzsike hétfőn itt ünnepelte a 24. házassági évfordulóját.
Az anyai büszkeség dagasztotta Rogán Cecília keblét, amikor közzétette meztelenül pancsoló, hároméves kisfia képét. A Fidesz frakcióvezetőjének feleségét a Bors döbbentette rá, hogy óvatlan volt.
A Délmagyar szerkesztőségébe is elküldte egy olvasó azt a videót, amelyen jól látszik, amint egy kopasz fiatal támad egy társaságra. Akkor már két ember feküdt a földön.
Két órán belül kétszer csapott le a banda. Módszerük mindkét esetben azonos volt: egy nőt megerőszakoltak, míg az áldozat párját kényszerítették, hogy nézze végig a szörnyűségeket.
A nyaralásból visszatértem. Horvátország továbbra is gyönyörű – posztolta a miniszterelnök saját Facebook oldalán hétfőn. Nézze meg, hol nyaralt a miniszterelnök!
Két, tuberkulózissal fertőzött hallgatót találtak a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Az intézmény mindenben segíti az egészségügyi hatóság munkáját – közölte az SZTE közkapcsolati igazgatósága.
Közös megegyezéssel megszűnik Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatójának munkaviszonya a hónap végén – közölte Morvai Katalin, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója.
A mai napig nincs nyugalma a kolontáriaknak az iszaptározó miatt. Somodi Margitnak az átszakadt gát mellett lévő földjén nap mint nap sósavas vizet eresztenek át.
Egyetlen ép darabja sem maradt annak a két autónak, amelyek összeütköztek a 66-os úton. A karambolban négyen haltak meg, a csattanást csak egy kisgyermek élte túl.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.