Belehalt az ellésbe a hét tacskó mamája

Belehalt az ellésbe a hét tacskó mamája

elhunyt
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 17. 11:30
Ny. A.

Minél előbb új anyukát kell találni hét újszülött tacskónak. Vér szerinti édesanyjuk ugyanis szülés közben meghalt kedden. A kicsikről kép is készült világra jövetelük után egy órával, amit feltett a Facebookra a nyíregyházi Állatbarát Alapítvány.

– Nagyon ritka, de sajnos olykor előfordul, hogy egy nőstény eb belehal a szülésbe – magyarázta az alapítvány egyik dolgozója, Kovács Brigitta. – Hogy ez a tacskó szuka miben hunyt el, csak találgatni tudjuk. Lehet, hogy túl kis testű volt, és a hét kicsi nagyon megterhelte a szervezetét, de az is lehet, hogy va­lamelyik kölyök rosszul feküdt benne. Olyan mamakutyát kell találnunk, akinek nemrég volt kölyke vagy nemrég szoptatott, és még nem apadt el a teje. A kicsiknek kétóránként enniük kell, és az anyatej a legjobb a számukra, hiszen ettől alakul ki náluk a védettség. Amíg nincs pótmama, addig a jelenlegi gazdáik cumiztatják őket tápszerrel minden második órában, még éjszaka is.

Az újszülöttek jelenleg kritikus életszakaszban vannak, megfelelő táplálás nélkül akár meg is halhatnak. Kéthetesen nyílik majd ki a szemük, négy-öthetes korukban kell elkezdeniük maguktól enni, akkor tudnak először lefetyelni, de még akkor is szükség van rá, hogy valaki cumiztassa őket tápszerrel.

A Bors megkereste a hét kö­lyök gazdáját, aki elmondta, jó úton vannak, hogy pótmamát találjanak:

– Első kutyánk volt a tacskónk, hatéves volt. Ez volt az első vemhessége, nagyon megviselte az egész családot, hogy meghalt. Mivel a kicsik állandó felügyeletet igényelnek még éjszaka is, mi meg dolgozunk napközben, kénytelenek vagyunk lemondani róluk – mondta szomorúan.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.