Csontvázzá éheztette ápolásra szoruló feleségét az idős férfi

Csontvázzá éheztette ápolásra szoruló feleségét az idős férfi

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 16. 19:00
Bors

Floridai otthonukban érte a vég az idős asszonyt, aki betegsége miatt férje ápolására szorult. Hivatalosan is a 75 éves Harold Allen gondoskodott feleségéről, akivel már 56 évet töltöttek együtt. Neje halálát január 6-án jelentette a rendőrségnek Allen, ekkor elmondta, hogy az asszony ágyhoz kötve élt, és az utolsó hetekben már nem is reagált a körülötte zajló dolgokra.

A férfi azt is állította a nyomozóknak, hogy felesége még a halála előtti este evett, de Hillsborough megyei seriffhivatal nyomozói egészen másra jutottak. A vizsgálatokból kiderült, hogy a nő tüdejében érelzáródás alakult ki, amihez a dehidratáció és mozgás hiánya vezetett. Kiderült, hogy az asszonyt már öt éve nem látta orvos, annak ellenée, hogy a férfi saját egészségére figyelt és rendszeresen járt kontrollra. Amikor megtalálták, Karen Allen csont és bőr volt, mindössze 30 kilót nyomott az apró teste. A szakértői vizsgálatok rámutattak az egyébként is egyértelmű alultápláltságra és kiszáradásra. Mint kiderült, a házban volt elegendő élelmiszer mindkettőjük számára, és a férfinek nem voltak anyagi problémái sem.

A férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával letartózatták hétfőn, írja a Daily News.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.