Egy közeli barátja szerint hiányzik az agresszió a szegedi kick-box edzőből, ezért szinte kizárt, hogy a dolog úgy történt, ahogy állítják. Közben kiderült: Tímea párját, a kubai származású áldozatot is ismeri már a rendőrség,...
Gyerekprostituált segítségével raboltak egy Békés megyei társaság tagjai: a bűnbanda interneten meghirdette a lány szolgáltatásit, majd a kuncsaftokat kifosztották. Több százezer forintot zsákmányoltak.
Büszkén mutatja kutyája hatalmas füleit Suzanne Lane és hozzáteszi, kedvence, Remy ezeknek a füleknek köszönheti, hogy ép bőrrel megúszta a csaknem tíz méteres zuhanást házuk ablakából.
Igazi absztrakt képnek is beillő módon festette meg az M7-es autópályát egy felborult kamion. Nem sokban különbözik a kész mű a dollármilliókba kerülő festményektől.
Mint minden tizenhárom éves lány, Brigi is izgatottan várta a születésnapját. Ünnep helyett azonban tragédia történt: szülei és két testvére meghalt egy vasúti átjáróban.
Felháborítónak tartja Szarvák István és felesége, hogy vejüknek mindösszesen két és fél évet kellett börtönben töltenie, miután Angliában brutálisan megölte lányukat.
A házban minden szobában ürülék volt, a földön mindenféle tabletták, törött üvegek, bébiétel pedig sehol. A hanyag édesanyát azonnal őrizetbe is vették.
Az iskolai csúfolódások egyre súlyosabb méreteket öltenek, és gyakran csak egy komoly eset elég ahhoz, hogy minimális változás történjen. De valamikor még ez sem elég.
A felszarvazott férfi stílusosan párja születésnapján leckéztette meg félrelépésen kapott barátnőjét. Azóta már csak múlt időben beszélhetünk kettejükről.
Villám csapott csütörtökön a vonyarcvashegyi strandnál a Balatonba, a helyszínről öt embert szállítottak a keszthelyi kórházba. A legsúlyosabb állapotba egy 21 éves lány került, őt a barátja mentette ki a vízből.
Meghalt Bolíviában Tóásó Előd felesége. Maria Elena még a börtönben ismerkedett meg a magyar férfivel, ott is házasodtak össze, de Magyarországra nem jöhetett férjével.
A férfi a szerdai napon úgy döntött, hogy kerékpárján bejárja a lakóhelye körüli domboldalt. Ám azt ő sem gondolta, hogy a természetjárása végül súlyos károkat fog okozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.