Szomorú véget ért a budapesti Than Károly utca és Hadak útja találkozásánál állt egykori Konsumex-áruház. A Koris János által tervezett, 1985-ben Ybl-díjjal jutalmazott, faborítású, különleges formájú épület évek óta üresen állt, s az ingatlan mostani tulajdonosának láthatóan nem volt rá szüksége. Így a nyáron az egészet elbontották.
Az eset ezért is elkeserítő, mivel a Tervlap megszólaltatta a tervezőt, aki bánkódott is épületének sorsán. Hozzátette, sajnálja, hogy nem szóltak neki előre a bontásról, már csak amiatt is, mert akkor egy olyan módszert javasol, amellyel az áruházat akár át is helyezhették volna máshová.
Ebből azonban nem lett semmi, így a Jófogáson eladó faanyagként hirdették meg a Konsumex maradványait, még az épületben állt csigalépcsőt is meg lehetett venni. Felhívtuk a hirdetőt, hogy megtudjunk egyéb részleteket is ezekről, az illető azonban nem akart nyilatkozni. Annyit árult csak el, hogy már túl is adott a faanyagon.
A Konsumex
Az épület Budapesten az Arany János utcai „valutás bolt” kiegészítéseként, a régi rendszer sajátos átmeneti elemeként valutáért kínált idehaza megvásárolhatatlan nyugati árukat, televízióktól a motorkerékpárig. A rendszerváltás után egy szőnyegáruház működött benne egészen 2010-ig. Azóta üresen és elhagyatottan állt. Érdekesség, hogy 2003-ben az épület bekerült a 111 év, 111 híres ház című kötetbe is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.