Boldog lesz a lányom a nyeremény láttán

Boldog lesz a lányom a nyeremény láttán

iskolatáska
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 07. 12:00
Hu-Zo

Egy kétgyerekes anyuka, a tömörkényi Szabó Léna nyert a Bors Dupla esély játékán Herlitz ajándékcsomagot. Az iskolatáska, valamint a két toll, amelyek tintáját ki lehet radírozni, jó helyre került. 

– Előfizetői vagyunk a Borsnak, reggelente hozza a lapot a postás néni – mesélte Léna, aki egy 9 éves kislány és egy 4 esztendős kisfiú édesanyja. – A gyerekek lesik az ablakon, mikor jön, és szaladnak ki elé, hogy ne dobja be, hanem adja a kezükbe. Most nem voltak itthon, úgyhogy én hoztam be, és azonnal meg is néztem, nyertünk-e. Amikor láttam, hogy igen, hívtam a férjem, milyen szerencsések va­gyunk, és mennyire örül majd  neki az iskolás lányom. Az új táska mindig nagy öröm és a toll is nagyon klassz. A gyerekek szeretik, mert rettentő jó a titkok leírására, amiket ha kell, el is le­het tüntetni – mondta az édesanya.

– Számunkra ez ideális nyeremény. A wellnesst sajnos nem tudnánk igénybe venni, mert állattenyésztéssel foglalkozunk, és az álla­tokat bizony nem lehet három napra magukra hagyni. Persze jól jött volna még a készpénz is, de remélem, azt is nyerünk még a Bors játékán – reménykedett Léna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.