Négyévesen suliba jár György herceg

Négyévesen suliba jár György herceg

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 07. 18:30
Mindennap lencsét eszik, kezet fog az összes osztálytársával, és balettra jár a kis herceg, de legalább házi feladatot nem kell írnia.
Bors

Ahogy több millió kisgyereknek, szeptember elsejével a kis György hercegnek is becsöngettek, hiába a trón várományosa, az iskolapadba neki is be kellett ülnie. Persze  Vilmos és Katalin elsőszülöttje egészen másfajta padokat koptat, mintegy az átlagos diák.

A négyéves György a Thomas Felkészítő Iskolába jár Battersea városában, az uniformis persze kötelező. A nebulóknak egy divattervező álmodta meg a formaruhát. Az uniformis sötétkék rövidnadrágból, piros pólóból és zokniból, egyenkabátból, trikóból, hátizsákból, cipőből, ka­lapból és sálból áll – összesen 190 ezer forint értékben. De nem csak az uniformis drága: az éves tandíj kétmillió forint, amiben sem a sulibusz, sem a délutáni napközi nincs benne. Ha szépen felöltözött, minden napját kézfogással kezdi és azzal is fejezi be: a tanárokkal és a diákokkal is. Fontos, hogy eközben a szemkontaktust is tartsa.

A kis György, ha szülei nem mennek érte időben, járhat a napközibe, ahol nem a szokásos papírcsákó-hajtogatást tanulhatja meg, hanem vitaklubokba, olasztanfolyamra, filozófiára, zeneszerzésre, golfozásra vagy kerámiázásra is járhat. A balett természetesen élő zongoraszó kíséretében hétéves korig kötelező minden kisfiú és kislány számára az intézetben – állítólag szép tartást ad, amire ezeknek az előkelő gyerekeknek nagy szüksége van. Viszont ha végzett a különórákkal, egészen negyedikig nem lesz gondja Györgynek a házi feladattal, az ugyanis nincs ebben a suliban.

A gyerekek ebédet is kapnak az órák között: természetesen csak kiváló, természetes, tartósítószer-mentes alapanyagokból. De még ezekből sem tökfőzelék készül fasírttal, hanem például fűszeres báránysült vagy füstölt makréla.

Svájci a legelitebb

Az elitiskolák közül még mindig a svájciakat tartják a legjobbnak. Az Institut Le Rosey-ben például 23 millió forint az éves tandíj, amiért a gyerekeket úgy kezelik, mint királyi fenséget. Minden óra kéttannyelvű, kötelező a művészeti és sportfoglalkozásokon való részvétel. Egyenruha itt is van, sőt repülőgép-vezetői tanfolyam és síoktatás is. Eddig hét király tanult itt. A magyarok közül az Amerikai Nemzetközi Iskola (AISB) a legdrágább és legmenőbb: 5,5 millió forint egy év itt. A Nagykovácsiban lévő sulihoz 13 hektáros park is társul, a diákok saját sportpályákon, úszómedencében és színházban lazulhatnak, akár 12 évig is, a suli ugyanis érettségiig biztosít oktatást a diákoknak.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.