Aktuális

Bűvészien kérték meg Dia kezét

Bors

Létrehozva: 2016.10.29.

Forrás: Végh István

Hiába tette oda magát Felméri Péter humorista és Hajnóczy Soma világbajnok bűvész a csütörtöki, Hétköznapi szuperhősök című közös estjükön, egy ifjú pár ellopta előlük a show-t. Míg Péter a poénokkal dobálózott, a szemfényvesztő a közönség soraiból hívott fel nézőket a színpadra. Így két –  együtt érkező – fiatal között például úgy tesztelte a kémiát, hogy előbb a lánynak kellett egy pakli kártyából megérzésre megtalálnia a fiú által választott lapot, majd a srác igyekezett hasonló módon kiválasztani szerelme színét a különféle árnyalatú dobozkák közül. Mindkét produkció sikerült, ám a java csak ezután jött: a fiatalember a dobozzal a lány elé térdelt, s feltette a nagy kérdést, majd a pozitív válasz után a dobozból gyűrűt vett elő, és konfettieső közepette szerelme ujjára húzta.

– Hét éve vagyunk egy pár, szinte az összes barátnőm kezét megkérték már – meséli a Borsnak Kedves Diána.

– Ná­lunk is sokszor szóba került a lánykérés, ám a jeles alkalmak végül nélküle teltek el. Kezdtem beletörődni, hogy nem leszek menyasszony. Arra pedig végképp nem számítottam, hogy Máté ilyen különleges körülmények között teszi majd fel a nagy kérdést. Már csak azért sem, mert tö­­megiszonya van, és nem szereti a reflektorfényt.

– Ez így igaz, de saját korlátaimat ledöntve akartam különlegessé tenni ezt a fontos eseményt – veszi át a szót Schnei­der Máté. – Pár hónappal ezelőtt írtam egy e-mailt Somának, hogy legyen a segítségemre. Meglepően gyorsan és közvetlenül válaszolt. Találkoztunk, és némi ötleteléssel megterveztük a dolgot.

– Tetszett Máté megkeresése, őszinte egyénisége, örömmel mondtam igent – mondja Soma.

–  Megtiszteltetés, hogy hozzájárulhattam a sikerhez, s bár Dia szabad akaratából mondott igent, bíztam Máté döntésében és szándékában, így nekem egy percig sem volt kérdéses, hogy megtörténik a csoda. Balajti Péter

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?