Nem tesz keresztbe az UTE az ÚFC-nek

Nem tesz keresztbe az UTE az ÚFC-nek

foci
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 29. 10:15
Bár az Újpest FC-nél aggódnak, hogy az UTE nem adja át a felújított Szusza-sta­diont, Őze István állítja: nem akarnak packázni senkivel.
K. D.

Az eredeti tervek szerint már szeptemberben birtokba kellett volna vennie az Újpest FC-nek a felújított Szusza-stadiont, ám egyelőre csúszik az átadás, így a csapatnak a fővárostól száz kilométerre, Kecskeméten kell játszania a hazai meccseit. A fociklub azonban nemcsak emiatt aggódik, hanem azért is, hogy megkapja-e egyáltalán a létesítményt az UTE-tól, amely az állami tulajdonban lévő stadion haszonélvezője.

– Három éve Őze István, az UTE elnöke írásban nyilatkozott arról, hogy a stadion és a hozzá tartozó épületek használati jogát átadja az NB I-es csapatot mű­ködtető gazdasági társaságnak. A probléma csak az, hogy ezt követően egy egyeztetésen Őze úr kijelentette: még az is lehet, hogy meggondolja magát, és igényt tart bizonyos helyiségekre, épületekre, ami akadályozná klubunk professzionális működését – fakadt ki Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. Az UTE elnöke szerint szó sincs arról, hogy meggondolta volna magát, pedig lenne rá oka.

– Az UTE nem azért mentette meg az adósságoktól terhes Újpest 1885 Futball Kft.-t, hogy aztán ellehetetlenítse. Nem szeretnénk megakadályozni, hogy a csapaté legyen a stadion. Inkább a kft. gördít akadályokat az UTE elé. A szándéknyilatkozat után anyagi okokra hivatkozva, felmondták a szerződésünket: nem mi adjuk a csapat számára az utánpótlást, mert a klub elnöke, Roderick Duchatelet új akadémiát hozott létre, ez pedig rengeteg kárt okoz nekünk. A ma­gyar akadémiai rendszer működését felmérő Doubel Pass nevű belga cég a nyolcadik legjobbnak minősítette az UTE-t, mégis a kiemelt támogatást a 11. Fradi kapja, mert az UTE és a nagy csapat között nincs átjárás – pa­naszkodott Őze, aki hozzátette: a stadion várhatóan november 22-re készül el.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.