A Balaton-part helyett az ivacsi horgásztó halsütödéjében sütkérezik Scherer Péter. A színész ugyanis felfüggesztette nyaralását Szajki Péter készülő filmje, a Most van most című mozija miatt.
Nagy bajban lehet a lengyel LOT légitársaság. Információink szerint sok repülő áll hetek óta a földön, alkatrészhiány miatt, miközben az utasok ugyanúgy tudnak helyet foglalni. A légitársaság Facebook-oldala hemzseg a panaszoktól.
Nem bánik kesztyűs kézzel az újonc gondozókkal a fővárosi állatkert ezüst hátú gorillája. Golo régebben Mártont is mindig megdobálta, de ma már olyan közeli kapcsolatba kerültek, hogy kézből is etetheti.
Majka szerint Curtis olyan mélyre süllyedt a drogok mocsarában, hogy már paranoid tüneteket produkál. A szakítás bejelentése előtt, Szegeden, nem mert kiszállni a kocsiból.
Még 17 börtönév van hátra L. Zsoltnak abból a 35-ből, amit Soproni Ági meggyilkolásáért kapott. Ilyen szörnyűség után azt hinnénk, a családja levette róla a kezét, de a Borsnak az édesanyja elárulta: rendszeresen tartja fiával a kapcsolatot.
Igazi pokoljárás lett az utazásból egy magyar pár számára: a Hágában élő fiatalokat és a lány édesanyját Dortmundban érte baleset. Kórházba kerültek, de ami utána jött, azt az ellenségüknek sem kívánnák.
A tenger- és óceánjáró hajóutak ma már nem csak a gazdagok kiváltsága. Olykor hihetetlen ajánlatok közül válogathatnak azok, akik ringatózva szeretnék eltölteni a vakációjukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.