A brutális balesetet egy térfigyelő kamera is rögzítette. Ezen jól látszik: az oktató kereket old, nem törődve azzal, hogy a fiatal lányra biztos halál vár.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.

Azt gondolnánk, egy ehhez hasonló baleset esélye szinte elhanyagolható - egy fiatal édesanya azonban súlyos árat fizetett azért, hogy megtudja: minden lehetséges, és a katasztrófa bármikor bekövetkezhet.

A bíróságon kell felelnie tettéért annak a párnak, akik öt napra magára hagyták 11 éves lányukat, hogy megnézhessenek egy koncertet az ország túlfelén.

Számos pontja van a lakásnak, amelyet dekorációval, dísztárgyakkal hangsúlyossá tehetünk, egyedi hangulatot adva otthonunknak. És van több olyan hely, amelyet talán eszünkbe sem jut dekorálni, pedig érdemes!

Több mint hetvenötezer diáknak sikerült idén bejutni felsőoktatási képzésre. A tapasztalatok szerint közöttük is lesz olyan, aki nyelvvizsga hiányában nem veheti majd át a diplomáját.

Néhány hónapja a Bors számolt be elsőként a váci anyuka kálváriájáról, akinek közel tízmilliós protézisére sztárok segítenek összegyűjteni a pénzt egy koncert keretében.

Előbb tantuszt, aztán kétforintost, végül telefonkártyát kellett az embernek a zsebében hordania a 20. században, ha valakit fel akart hívni nyilvános telefonfülkéből. Ma már teremtett lelket nem látni bennük, mégis vannak még –...

Heves puskaropogás riasztotta el az abonyi református temető látogatóit. A sírkert környéki lövöldözés évtizedek óta gondot okoz, megoldást senki sem talál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.