Menczer Tamás: Európa Kínában áll sorban a vakcináért

Menczer Tamás: Európa Kínában áll sorban a vakcináért

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 17. 20:12
Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Bors

Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál.

„Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét” – jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta: a külügyminisztériumban is „égtek a vonalak”, európai politikusok kérdezték, „mi ez”, és miért nem tudnak róla.

Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot. Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott: mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel. „Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek” – fogalmazott az államtitkár.

Magyarországon az oltás önkéntes – emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy – amint ő is tette – regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

„Aki regisztrált, előnybe kerül” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: „minden élet számít!”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.