Karikagyűrű csillog a műsorvezető kezén azon a videón, amelyet megosztott a közösségi oldalain. Ázsiából nem jött azonnal haza a stábbal, értesülésünk szerint nászúton volt.
Több mint 100 milliméter eső, egésznapos szél, és ború, állandósult hideg. Mintha hátrafelé működne az időjárás, vagy egyszerűen csak átugrottuk volna a nyarat, és újból ősz lenne. Nem tesz jót ez a nyaralásnak, de a húslevesbe valónak sem.

Csodával határos módon épült fel agyvérzéséből egy nő, de teljesen megváltozott a beszéde. Orosz akcentusra váltott, később pedig úgy beszélt, mint a németek.

Ritka, amikor csak a fekete-fehér tényekben hívő orvos elismeri: isteni csoda történt a páciensével. Ritka, de nem példa nélküli. A texasi Annabel Beam esete erre a kijelentésre vette rá a kezelőit.

Nem akarok felnőni - magyarázza a húszéves lány, aki a mai napig úgy viselkedik, mint egy óvodás. Állítja: húsz-harminc év múlva is ugyanígy fog élni. Barátját pedig apunak szólítja. Bizarr? Mindenképp.

- Én mindent megteszek a néppárt sikeréért. Azt akarom, hogy az EPP nyerje az európai választást, de utána vita lesz az irányvonalról - hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német lapnak adott interjújában.

Miközben a magyar állam kétezermilliárd forintot fordít családtámogatásra, Berlin ennek az összegnek csaknem négyszeresét költi a migránsokra - derült ki a szövetségi pénzügyminisztérium...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.