A világ sok városa beazonosítható egy-egy épülete vagy szobra alapján, amely egyben „kötelező” turistacélpont is. A legtöbbjüknek pedig van olyan, az útikönyvekben esetleg nem is szereplő jellegzetessége – szájról szájra terjedő...
A kimagasló magyar oltási eredmények ellenére sem szabad hátradőlni, nem szabad elveszteni a koronavírus elleni oltakozási kedvet - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
A közös szolgálatot ellátó rendőrök honvéd és közterület-felügyelő kollégájukkal közösen több idős embert mentettek ki egy égő házból Budapest XV. kerületében.
Az autó megvásárlásánál fontos esemény a tesztvezetés, megismerkedni a kiválasztott modellel, annak tulajdonságaival, hisz jó esetben évekig ezt fogja használni. Fontos tehát, hogy alaposan felkészüljön rá.
Továbbra is pályázhatnak a legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatásra a kisgyermekes szülők. A program keretében biztosított lehetőséggel az elmúlt másfél évben már több mint négyezren éltek. Az országos szinten rendelkezésre...
A monori nyomozók állították elő azt a sződi férfit, aki hónapok óta dézsmálta a MÁV jegykiadó automatáit. Utolsó bűntényének színhelyén ütöttek rajta, az utolsó fillérig meglett a zsákmány.
A világon 157 266 867 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 278 651, a gyógyultaké pedig 93 316 769 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli összesítése szerint.
Bérgyilkost fogadott Patrizia Reggiani, hogy megszabaduljon gazdag férjétől, a Gucci-örökös Mauriziótól. Végül csupán 18 évet ült és még megítéltek neki évi egymillió euró életjáradékot is.
Brutális, kínzáshoz hasonló jelentnek lehettek szemtanúi egy tajvani dzsudó edzés résztvevői. Egy 7 éves kisfiút 27 alkalommal vágtak a földhöz egy gyakorlat során, miközben az folyamatosan könyörgött az életéért, mielőtt kómába esett.
Az őrület kerülgeti annak a 21 éves lánynak a családját, akit barátja szúrt le szeretkezés közben még 2018-ban egy furcsa és erőszakos szado-mazochista légyott során. A férfit mindössze három év elteltével kiengedték a börtönből.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú ítélet megváltoztatására tett indítványt annak a tiszabői férfinek az ügyében, akit a kiskorú nevelt gyermeke szexuális erőszakolása miatt a Szolnoki Törvényszék nem jogerősen 15 év...
Az Európai Unió szociális csúcstalálkozóján, Portóban a magyar delegáció világossá tette, hogy számunkra a szociális Európa azt jelenti: család, munkahelyteremtés és innováció - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szombaton a...
Anyaotthonba készül hazavinni Kaiser Ede babáját a volt bankrabló egykori barátnője. A móri ártatlanként elhíresült férfi 2020-ban szabadult a rácsok mögül, és nem sokkal később megismerkedett a teológusként végzett nővel. Akkor úgy...
A vád szerint a 29 éves férfi a bérleti díj körüli vita miatt végzett a főbérlőjével. Mindezek után, az ágy matracot is meggyújtotta, amely teljesen kiégett, ennek következtében a tulaj kutyája is elpusztult.
Jodi-Marie Ash élte a fiatal lányok gondtalan életét. Bulizni járt, fiúkkal ismerkedett, szedte a fogamzásgátlót, mégis teherbe esett, ami csak akkor derült ki, amikor munkahelyén olyan rosszul lett, hogy kórházba kellett vinni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.