Hollik István: a baloldal háborúpárti álláspontja hihetetlen kockázatokat rejt magában

baloldal
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 28. 07:53
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy a háborúpárti álláspont, amelyet a baloldal képvisel, hihetetlen kockázatokat rejt magában, ezért indít a Fidesz figyelemfelhívó kampányt - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI

Hollik István teljesen világosnak nevezte, hogy Európa, és benne Magyarország számára is a legfontosabb kérdés úgy hangzik: háború vagy béke. Ez a két opció van, más nem lehetséges, és a magyar politikában is mindenkinek erre a kérdésre kell választ adnia - tette hozzá.

Hangsúlyozta: 

az egyértelmű, hogy a kormánypártok válasza a béke, viszont a baloldal úgy döntött, hogy a háború pártjára áll.

 Ez korábban is eléggé nyilvánvaló volt Tordai Bence, vagy a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter is világossá tette, hogy hadieszközöket, lőfegyvereket, vagy ha kell, katonákat is küldenének a konfliktusba.

Karácsony Gergely főpolgármester pedig talán még ennél is tovább ment azzal, amikor azt mondta, hogy szerinte mi már hadban állunk

 - fogalmazott Hollik István.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ha Magyarország elkezdene fegyvereket szállítani, azt fizikailag nem tudná másképp, csak Kárpátalján keresztül, ahol magyarok élnek, és ez közvetlenül is fenyegetné az életüket.

Hollik István jelezte: a kormány békepárti álláspontja arra is rámutat, hogy nemcsak Magyarország békéjét és biztonságát garantálnák, hanem azt is szeretnék, hogy a szomszédban tartó háború is minél hamarabb véget érjen. A baloldal azonban nemcsak nem akar véget vetni a háborúnak, hanem még bele is sodorná Magyarországot - fűzte hozzá.

A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója elmondta, hogy arról a veszélyről, kockázatról, amit a baloldal háborúpárti politikája jelent, minden magyar embernek tudnia kell, és erre a "felelőtlen kockázatvállalásra" minden magyar embernek emlékezni kell akkor, amikor a következő választásokon az urnához járul.

Hollik István kijelentette: 

amit Karácsony Gergely mondott, az egy háborúpárti deklaráció.

 Ez pedig azt jelenti, hogy ő világossá tette: az a politikai közösség, amihez tartozik, a baloldal, egyértelműen azt az álláspontot képviseli, amelyet egyébként ma Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok.

Ők azt mondják, hogy ebben a helyzetben nem a békére kell törekedni, hanem a háborús nyomást kell erősíteni. Ez viszont azt is jelenti, hogy még több fegyvert kell küldeni a háborúba, egyre messzebbre tolják a háború végének időpontját, és addig minden nap emberek halnak meg - mutatott rá a kormánypárti politikus. Ráadásul amíg a háború tart, Nyugat Európa gazdasága nem tud fellélegezni.

Sem morálisan, sem gazdaságilag, sem a biztonság szempontjából, semmilyen módon nem tartható a háborús álláspont

 - összegzett Hollik István.

Azonban megjegyezte: lehet, hogy az áll a háttérben, hogy a baloldalt külföldről finanszírozzák több milliárd forinttal, és azok, akik ezt a pénzt nekik adták, szintén a háború pártján vannak.

Lehet, hogy azért van szükség a háborúpárti deklarációra időről időre, hogy világossá váljon a külföldi finanszírozók számára az, hogy a magyar baloldal úgy cselekszik, ahogy azt tőle elvárják

 - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.