Kafi Rea Milla már 10 éve él és modellkedik Magyarországon, így igencsak mélyen belelát ebbe a kívülről csillogónak tűnő világba, ami koránt sem egyszerű. Az Ázsia Expressz sztárja bele is állt az influenszerekbe emiatt.
A legendás színésznő kis híján feladta már a reményt, amikor az éppen rátalált. Fodor Zsóka egyedül, elveszetten kóborolt a portugál tengerparton, amikor felismerték benne mindenki Magdi anyusát.
Egyre gyakoribb, hogy a sztárszülők milliókat költenek az egészen pici gyermekük születésnapi partijára, ami valójában nem is a gyerekről szól, hanem a közöségi médiában való megjelenésről. Shane Tusup és a kedvese is beállt a sorba.
Az énekes párja, Virág Anita úgy gondolta, itt az ideje, hogy egy estére kettesben hagyja a sztárapukát ötéves fiukkal, mert rá ráfér már egy kis kikapcsolódás. Amikor Király Viktor felesége végre jól érezte magát a csajos buliban, drámai dolog történt.
Egy születésnap, amit sosem fog elfelejteni a színésznő – ezúttal nem a gyertyalángok csaptak fel. Gáspár Kata megdöbbentő története arról a halálközeli élményről, amely örökre megváltoztatta az élethez való hozzáállását.
L.L. Junior volt párja a szakítás óta szinte kivirágzott, már csak egyetlen szál kötötte régi életéhez, de most azt is elvágta. Dárdai Blanka párja oldalán boldogabb nem is lehetne, most komoly lépésre szánták el magukat.
A zenész is csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amelyet Nyerges Attila (Ismerős Arcok) hívott életre a parajdi sóbánya katasztrófája károsultjainak megsegítésére. Curtis szerint erkölcsi kötelessége a jó ügy mellé állni.
Őszintén vallott a Borsnak mentális betegségéről az egykori Nagy Ő. Noszály Sándor szerint annak idején, 11 évvel ezelőtt későn vették észre, hogy hajlama van a bipoláris zavarra.
Újra kórházi ágy várt a szépségkirálynőre, akinek lába miatt ismét orvosi beavatkozásra van szükség. Horváth Éva elmondta, bár a műtét nem váratlan, mégis nehéz időszakon megy keresztül.
A Dancing with the Stars korábbi zsűritagja hatalmas dobásra készül táncos csapatával. Molnár Andiék egy flashmobot találtak ki, amivel Jennifer Lopez koncertjére készülnek.
Csak a zene, a rajongók iránti tisztelet és a fia a családjával tartja a lelket a legendás énekesben. Deák Bill Gyula elvesztette élete szerelmét, élete értelmét, feleségét, akivel 45 évig éltek boldog házasságban. A legenda összetört, fia a családjával odaköltözött hozzá, hogy együtt megküzdjenek életük legnehezebb időszakával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.