Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsBódi Csabi és Gina három gyermeket nevelnek együtt, bár a zenész első házasságából született Bódi Csabi Jr. már felnőtt férfi, sőt, nemrég meg is nősült. És ahogy a zenészcsaládokban ez nem ritka, ő is édesapja nyomdokaiba lépve énekesi karriert épít. Ráadásul most úgy tűnik, a kishúgát, Lilient is megfogta ez a világ, így most édesapjával közösen adtak ki egy új dalt.

Úgy tűnik, Bódi Csabi gyermekei örökölték édesapjuktól, na meg persze nagyszüleiktől, Bódi Gusztitól és Bódi Margótól a zene szeretetét, így könnyen lehet, hogy mindannyian zenei karrierbe fognak majd. Csabika már el is kezdte, míg Lilien most először kóstolhatott bele igazán, ugyanis édesapjával közösen készítettek egy dalt, DiscoPARTY címmel. Az énekes erről mesélt most.
„Igazából ez egy szerelemprojekt, mert természetesen tudjuk, hogy nem ezzel fogjuk a világot megváltani, valószínűleg nem lesz belőle örökzöld sláger, mint mondjuk az Aranyeső. Szóval ezt főként önmagunk szórakoztatására készítettük a kislányommal, de ha esetleg másoknak is tetszik, az még nagyobb öröm” – kezdte az énekes.
Ez a dal tulajdonképpen egy gyerekeknek szóló, cuki, szerethető, könnyed, de modern gyerekdal, amit mi írtunk ketten, Lilivel. Én gitároztam, ő meg elkezdett csak úgy énekelgetni magától, amiből kialakult egy kis gyerekdallam. Megtetszett nekem, és írtunk rá egy szöveget, meghangszereltük, és már a folytatása is elkészült klippel együtt
– árulta el a Borsnak.

Csabi ennek kapcsán azt is elárulta, mit szólna hozzá, ha a gyerekei is zenei pályát választanának, és úgy követik majd a színpadi világban, akárcsak ő a nagyapjukat. És bár az ilyesmi a legtöbb szülőnek hatalmas öröm, a kislányát egy kicsit mégiscsak félti a nehézségektől.
„A ritmusérzéke abszolút megvan, tehát tudja, hol kell beszállni, ami nagy dolog, hiszen egyáltalán nincs zenei képzettsége. Viszont, ha szeretne majd ezzel komolyabban is foglalkozni, akkor természetesen kell hangképzés, szóval, hogy Bódi Margó tanítsa énekelni, és átadja neki az ő ízlésvilágát” – magyarázta.
Persze engem nagyon nagy boldogsággal tölt el, hogy a harmadik generáció is részt vesz ebben, hiszen a fiam, Csabika és a bátyám fia, Gusztávó már most is zenélnek. Bár abból a szempontból félteném a lányomat, hogy a mai világban – ami 10 év múlva még rosszabb lesz – az énekesnők sokszor a külső bájaikkal tudnak előrébb jutni a zeneiparban, de nálunk ez szóba sem jöhet. Viszont akik csak a tehetségükkel szeretnének érvényesülni, azok hátrányból indulnak. Természetesen, ha ő úgy érzi majd, hogy énekesnő szeretne lenni, akkor mindenben támogatni fogjuk, én pedig mindent megteszek azért, hogy neki ne megélhetésből kelljen zenélni, csak azért, mert ez örömet okoz neki
– vallotta be az édesapa.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.