Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNagy Bogi hirtelen lett Magyarország egyik legjobban felkapott énekesnője. Korábban mindenki úgy ismerte, mint a BSW-vel együtt dolgozó énekesnőt, ám mostanra fordult a kocka és a magyar zeneiparból mindenki megismerkedett Nagy Bogi nevével. Januárban bejelentette, hogy elválik a férjétől, utána pedig elkészítette az egyik legérzelmesebb albumát, amit mindenki elkezdett hallgatni.

Az énekesnő legnagyobb durranása volt a Jól leszek újra című dal, amiben Magyarország leghallgatottabb előadója is szerepel. Bogi többször elárulta, hogy Desh kereste fel, mivel korábban már hallotta a dalt, hogy dolgozzanak együtt és nem fordítva történt.
Nem hiszem, hogy sokan gondolnák, de a Jól leszek újra volt az a dal, amiben nem voltam biztos, hogy szeretném kiadni. Nem tudtam, hogy van-e olyan erős a szöveg, hogy megszólítsa a közönséget, és akkor mindenkinek megmutattam, és ők mondták, hogy ez nagy durranás lesz, ne hagyjam ki. Úgyhogy nagy szerencse, hogy megjelentettem ezt a dalt
– jelentette ki a csinos énekesnő.
Nagy Bogi legnagyobb slágere mögött tehát nem állt nagy rejtély, egyszerűen az énekesnő nem érezte olyan erősnek, mint a közönsége.

Az énekesnő korábban többször is elmondta, hogy nagyon megviselte ez az időszak, ám mostanra, fél évvel később teljesen megpróbál a karrierjére összpontosítani. Korábbi önmagának is csak pozitívakat tudott üzenni.
Tarts ki kicsi lány, mert jó idők jönnek majd. Sokat kell érte dolgozni, de össze fog jönni
— mondta Bogi a Campus fesztivál Tiktok-oldalán és üzent ezzel 16 éves önmagának.
Nagy Bogi tehát elindult egy olyan úton, ahol a határ csak a csillagos ég. Mostanra már nem csak Desh, de Byealex is beállt a sorba és neki is jött ki közös dala Bogival. Ám az egyedüli dalok is olyan számokat hoznak, amikről Bogi régebben csak álmodni tudott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.