5188. oldal - Aktuális


Ezreket lakoltat ki a víz

Ezreket lakoltat ki a víz

A hatmilliárd forintot is elérheti a viharok, árvizek okozta kár összege. Borsodban nem javul, tovább romlik a helyzet, hat folyón is minden idők legnagyobb árvize vonul le. Országszerte kétezer-kétszáz ember hagyta el az otthonát.
Hét gyereket tart el Stohl

Hét gyereket tart el Stohl

Nemcsak két nagylányáról és a másfél éves Franciskáról kellett gondoskodnia Stohl Andrásnak, a színész nővére félárván maradt négy gyermekét is támogatta. Balesete után mindez megváltozhat, hiszen sok bevételtől elesett a sztár.
Mongol miniszter a magyar tatamin

Mongol miniszter a magyar tatamin

A korábbi évek, évtizedek cselgáncsozó klasszisai lépnek tatamira a budapesti EXPO-csarnokban a veteránok világbajnokságán. S bár az igazán menő dzsudoka, a fekete öves Vlagyimir Putyin nem öltözik harcba, a mezőnyben azért lesz egy mongol...
Feladta magát Rita késelője

Feladta magát Rita késelője

Több újságban is viszontlátta képmását, ezután feladta magát a rendőrségen az a férfi, aki vasárnap délelőtt többször megszúrta volt élettársát Tatabányán.
Kifosztotta a kincstárat a leváltott kormány!

Kifosztotta a kincstárat a leváltott kormány!

Egy kézzel írott levél fogadta a brit Kincstár új miniszterét első hivatali napján. David Laws, David Cameron tárcavezetője szóhoz sem jutott a levélben szereplő üzenettől, melyben az állt, egy font sem maradt a kasszában.
A legintimebb szférájába engedte be rajongóit az énekesnő

A legintimebb szférájába engedte be rajongóit az énekesnő

Celine Dion Taking Chances turnéja alatt forgatott koncertfilm betekintést enged minden idők legsikeresebb énekesnőjének mindennapi életébe. A közel egyéves turnét feldolgozó film egy olyan koncertsorozatot örökít meg, mely részvételi és...
Párizs nem kíváncsi Whitney Houstonra

Párizs nem kíváncsi Whitney Houstonra

Érdeklődés hiányában lefújták Whitney Houston június 1-jére Párizsba tervezett koncertjét. Az amerikai énekesnő világ körüli turnéja egyre hangosabb a botrányoktól, fellépéseit lesújtó kritikák kísérik.
Megőszült a Jóbarátok sztárja

Megőszült a Jóbarátok sztárja

Újra forgat Matt LeBlanc, a Jóbarátok Joey-ja, aki a sorozatban megszokott figurájához képest sokkal őszebb lett. A BBC2 által rögzített Episodes című sorozatban a színész önmagát parodizálja ki.
Carla Brunitól elvette a főszerepet Woody Allen

Carla Brunitól elvette a főszerepet Woody Allen

Tavaly ugyan főszerepet ígért Woody Allen Carla Bruni francia First Ladynek új filmjében, később visszakozott, sajtóértesülések szerint egyáltalán nem akarta művében látni a politiusfeleséget. Úgy tűnik, udvariasságból most mégis filmvászonra...
Új: egyszerűsített kulcslyuk részegeknek!

Új: egyszerűsített kulcslyuk részegeknek!

Vége a gondterhelt merengésnek a kulcslyuk előtt egy átmulatott éjszaka után hazaérve. Egy új találmánynak hála, a megfáradt bulizónak elég kulcsát becsúsztatni a zárba.
Travolta újra gyászol

Travolta újra gyászol

A Szombat esti láz sztárjára rájár a rúd. Tavaly januárban meghalt 16 esztendős fia, Jett, most pedig kettős gyász miatt sír a lelke.
Zenészek az olajszennyezés ellen

Zenészek az olajszennyezés ellen

Tucatnyi világhírű zenész fogott össze annak érdekében, hogy muzsikájukkal megmentsék a világtengereket, melyekbe hetek óta szivárog az olaj.
Kiásott halottak koporsóin sütötték a pizzát

Kiásott halottak koporsóin sütötték a pizzát

Nyomozást indított a nápolyi rendőrség, miután felmerült a gyanú, hogy ismeretlen tettesek kiástak koporsókat, kiszedték a hullákat, majd a fát eladták pizzériatulajdonosoknak és pékeknek.
A királynőtől tanul angolul Lady Gaga

A királynőtől tanul angolul Lady Gaga

II. Erzsébet királynőtől szeretné a tökéletes brit akcentust elsajátítani az amerikai popdíva, lehetőleg még Egyesült Királyságbeli turnéja előtt.
Tigrispéniszt csempészett

Tigrispéniszt csempészett

Elkaptak az új-zélandi repülőtéren egy kambodzsai nőt, aki tigrispéniszt akart becsempészni az országba.
Kokainfüggő pszichopata lesz a szívtipró vámpírból

Kokainfüggő pszichopata lesz a szívtipró vámpírból

Drogok, prostituáltak és vérfagyasztó gyilkosságok tobzódnak a tinikedvenc Robert Pattinson következő mozifilmjében. Az alapul szolgáló könyv nem lányregény: az Amerikai Psychóhoz és a Trainspottinghoz hasonlítják brutalitása és szókimondó...
Elüttette magát, hogy gyermekét megmentse - videó

Elüttette magát, hogy gyermekét megmentse - videó

Andrew Leitch igazi hős lett Ausztráliában. A családapa bebizonyította, hogy a szülői szeretet mindennél erősebb. Mikor meglátta az autót, mely egyenesen a gyereke felé robog, a baba elé vetette magát, hogy így védje meg az életét.
Kitüntették Stohl Andrást

Kitüntették Stohl Andrást

Színészi alakításáért rangos elismerést, a Magyar Oscarnak nevezett Gundel művészeti díjat veheti át május végén Stohl András. A tekintélyes zsűri elnöke szerint a Nemzeti Színház tagjának szakmai teljesítménye nem keverhető össze a karamboljával.
Hagyó Miklós előzetesbe került

Hagyó Miklós előzetesbe került

Előzetes letartóztatásba helyezték Hagyó Miklóst, az MSZP volt főpolgármester-helyettesét. Szóvivője, Horváth Éva – akit szívproblémákkal kórházba vittek a fogdából – házi őrizetbe került.
Ritát arcon döfte Lajos

Ritát arcon döfte Lajos

Még mindig szökésben van Szabó Lajos, aki vasárnap reggel megkéselte élettársát, Ritát. A férfi korábban huszonegy évet ült börtönben, mert tizenhét szúrással megölte anyósát.
Sütőben égette meg a kisfiát

Sütőben égette meg a kisfiát

Kegyetlen büntetéssel akarta fiát jó útra téríteni egy apa, aki arra kényszerítette, hogy másszon be a forró sütőbe. A kilenc éves fiú, aki apja tárcájából lenyúlta a pénzt, súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.