Vonatbaleset történt Indonézia fővárosában hétfő este - legalább 14 halottja van a tragédiának.

A BBC beszámolója szerint egy éppen álló személyvonatnak ütközött egy, ugyanazon a vágányon közlekedő távolsági vonat. A baleset a Bekasi Timur állomás közelében történt, a helyszínt mentők lepték el, akik a felvételeken láthatóan próbálták kiszabadítani a roncsok közül az embereket.
Mohammad Syafii, az indonéz kutató-mentő szolgálat vezetője elmondta, hogy vannak sérültek, akik életben vannak, és arra várnak, hogy kiszabadítsák őket, ám a hatóságok nagyon nehéz helyzetben dolgoznak:
Bizonyos képességekkel rendelkező személyzetre van szükségünk a mértéktartó kimentéshez.
Bobby Rasyidin, a KAI állami vasúttársaság elnök-igazgatója kedden azt nyilatkozta, hogy 84 embert ápolnak sérülésekkel a közeli kórházakban.
A sajtótájékoztatón hozzátette, hogy az ingázóvonat először egy síneken álló taxival ütközött, majd egy távolsági vonat csapódott bele. A baleset leginkább egy csak nők számára fenntartott kocsit érintett. Asep Edi Suheri tábornok, a jakartai rendőrfőkapitány közölte, hogy hat vagy hét ember rekedt a vagonokban.
A Reuters későbbi beszámolója szerint a sérültek száma 84, és még órákkal később is aktívan zajlik az emberek kimentése a szétroncsolt vonat maradványai közül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.