70 éves korában hozta világra első gyermekét egy indiai asszony. Most azonban olyan beteg, hogy képtelen a kezébe venni a mesterséges megtermékenyítéssel fogant, másfél éves kislányát.
Míg a világban az a megszokott, hogy komoly szakértők ülnek a stúdiókban a foci világbajnokság szakkommentárjaiként, addig Olaszországban inkább a dúskeblű csillagocskákat favorizálják...
Dominique Lanoise több hónapig nem mehetett haza Miamiba, mert egyetlen repülőgép-társaság sem adott el neki jegyet. Nem rasszizmus, hanem a saját súlya áldozata lett: 220 kilót nyom.
Robert Fico pártja, a Smer nyerte a szlovákiai választásokat, ám kicsi az esélye, hogy kormányt alakíthat. Utódja a miniszterelnöki poszton Iveta Radicova lehet. A magyar pártok felemásan szerepeltek: a Magyar Koalíció Pártja be sem jutott.
Táky Gyula három éve Amszterdamban feladta magát, miután munkatársaink egy hétig győzködték. Azóta számos bűncselekményért elítélték, de hátra van a gyilkosság: társával megölt és kirabolt egy idős embert. A tiszalöki börtönben beszélt a Borsnak.
A kicsi gyerekek érzékelik a szellemvilágot, míg a felnőtt szem semmit sem lát a kísértetekből, addig az apróságok félelem nélkül próbálnak beszélni velük. A Bors több szülőt is talált, akik állítják: gyermekük látja az asztráltesteket.
Cáfolja az álbajuszos kecskeméti bankrabló nagyi lánya, hogy ő és gyermekei – vagyis az unokák – támogatása miatt próbált rabolni Kati nagyi.
János és Gabriella szülei úgy döntöttek, a túlvilágon sem szakítják el egymástól őket. Tegnap a másik szerelmespár fiú tagja, Arnold is meghalt, ő a tragikus nyírpazonyi autóbaleset negyedik áldozata.
A Beverly Hills-i zsarut alakító sztárszínész szavai meg vannak számlálva! Legalábbis új filmjében azzal szembesül a nagydumás komikus által megformált figura, hogy még ezer szava van hátra az életéből.
Nyolcvan férfi kétezer éves maradványait találták meg Anglia északi részén, Yorkban. A régészek állítják: ókori gladiátorok temetkezési helyére bukkantak, akik véres harcban veszítették életüket.
Beperelt egy svájci légitársaságot Irene Ferrari orosz modell, mert a Moszkvából Zürichbe tartó repülőúton a gép erős turbulenciába került, s emiatt megsérültek mellimplantátumai.
A halálon túli élet mindig is foglalkoztatta az embereket. Vannak olyanok, akik már bizonyítékot is szereztek a túlvilágról – legalábbis úgy gondolják.
VAKÍTÁS - Tetten érték és elfogták azt a férfit, aki lézertollal vakította el a landoló gépeket Ferihegyen – tudatta a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
Ahelyett, hogy kiengedik a gyanúsítottat, inkább fogják el az összes gyilkost – követeli a permetezős támadás közben agyonvert Vojkovics Tamás nevelőapja.
Horgászni indult öt tinédzser, a felhőtlennek ígérkező délután azonban szörnyű véget ért. Egy óvatlan előzés közben ütköztek, hárman meghaltak, egy fiúnak leszakadt a lába.
Érthetetlen az RTL döntése: a csatorna egyik bejáratott sztárját, a biztos befutónak hitt zsűritagot az utolsó pillanatban rakták ki a tehetségkutatóból.
Hollywood mintha kifogyott volna az ötletekből: „Nemcsak rosszak a filmek, de mintha mindegyik ugyanaz a rossz film lenne” - írja Richard Schickel, a Time magazin kritikusa. - a legtöbb közönségfilm kínosan alulteljesített idén az...
Elképesztő javaslattal állt elő a venezuelai államfő. Hugo Chávez ugyanis azt ajánlja a kisgyermekes szülőknek, hogy altatáshoz használják az ő beszédeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.