Gyereke perselyére jár hó végén a szülő

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 01. 19:00
Kicsi még, észre sem veszi, hogy elvettem a pénzéből – így gondolkodik sok szülő, amikor gyermeke malacperselyéből halássza elő a csekkre vagy benzinre valót. Mindez később árnyékot vethet a szülő-gyerek kapcsolatra.
Hu-Zo

– Folyamatosan vettem ki a fiam perselyéből pénzt. Előfordult, hogy jött a szerelő, és nem tudtam kifizetni. A gyerek szerencsére nem volt otthon, így kihalásztam tőle tízezer forintot. Nem is szóltam neki, de észrevette, úgyhogy vissza kellett adnom – meséli egy édesanya, aki semmi rosszat nem lát abban, hogy gyermeke pénzéhez nyúlt, hiszen – mint mondja – az is az övé, nem a fia kereste. Ez az anyuka nincs egyedül: a szülők 30 százaléka megdézsmálja időnként gyermeke zsebpénzét.

Főleg a kisebbektől emelnek el, mondván: úgysem veszik észre a hiányt. 80 százalékuk csak kölcsönnek tekinti az elvett összeget, később visszateszik, sőt 19 százalékuk még kamattal is megtoldja. Főként csekkek befizetésére és tankolásra költik a perselypénzt – áll a brit moneysupermarket.com honlap felmérésében. A pénzügyi tanácsadó szerint a gyerekük pénzét dézsmáló szülőknek nincsenek anyagi tartalékaik.

– Azokban a családokban, ahol mindkét szülő keres, havonta 20-30 ezer forintot el lehetne különíteni váratlan kiadásokra – állítja Szopper Zsófia.

– A családok hihetetlen összegeket vernek el teljesen feleslegesen. Nemcsak az élelmiszeren lehetne takarékoskodni, hanem azon is, ha az emberek vennék a fáradtságot, és utánanéznének, melyik szolgáltatónál olcsóbb a telefon, az internet, a gáz és a többi szolgáltatás, árucikk.

A pszichológus viszont azt mondja: a szülőknek is lelkifurdalást okoz, hogy gyermekükre szorulnak.

– Sokszor még a saját gyerekeik előtt is szégyellik, hogy nem telik valamire. Azért, hogy ne idegentől kelljen kérni, inkább belenyúlnak a gyerek zsebpénzébe – vázolja a helyzetet Lovas Zsuzsa.

– A szülők reakciója azonban döntő a gyerekükkel való kapcsolatuk későbbi alakulásában. Nagyon fontos az őszinteség. Ha a gyerek nincs otthon, és mindenképpen szükség van a pénzre, legalább tegyen be a szülő a perselybe egy papírt, amire felírja a dátumot és a kivett összeget. Ha nem vallja be, hogy elvett a pénzből, vagy éppenséggel azt mondja, hogy a gyerek biztosan rosszul emlékszik, azzal felszámolja a bizalmi kapcsolatot. Ha pedig a gyerek úgy érzi, nem bízhat meg a szüleiben, akkor nagyon nagy a baj.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.