

Mi lehet a baj, ha nem hagytál égve semmit, mégsem stimmel az áramszámla? Valószínűleg a konyhádban kell keresni a bűnöst, azt, amit sosem kapcsolsz ki rendesen. A hatékony spórolás sokszor csak egy kis figyelmen és tudatosságon múlik. Mutatjuk, hol érdemes körülnézned.

A hűtő az egyetlen háztartási eszköz, amely sosem áll meg. Ha a fagyasztóban vastag jégréteg gyűlt fel, a motor keményebben dolgozik, hogy tartsa a hőmérsékletet, ami később a számlán is meglátszik. Sokan csak akkor veszik észre a problémát, amikor már centis jégréteg tapadt a fagyasztó falára, pedig ekkor a gép már jóval többet fogyaszt, mint kellene. Nem látványos ugyan, de a hűtő fogyasztása az egyik legnagyobb tétele a háztartási villanyszámlának. Érdemes rendszeresen leolvasztani.
A mikró kikapcsolt állásban is fogyaszt, hiszen a rajta lévő órakijelző egész nap megy. Ez önmagában nem fogyaszt sokat, de ha mellé számolod a többi bedugva hagyott gépet, az összeg már érezhető. Gondolj bele: a mikrohullámú sütő átlagosan napi 23 órát megy úgy, hogy senki sem használja, csak a kijelző villog rajta csendesen. Ha használat után kihúzod a dugóját, máris megszűnik ez a felesleges fogyasztás.
Hány pohár teát iszol egyszerre? Valószínűleg egyet vagy kettőt. Mégis szinte mindenki teli kancsóval forral vizet. Az ilyen aprónak tűnő szokások összeadódva komoly összeget tesznek ki évente. Ha csak annyit forralsz, amennyit tényleg felhasználsz, az energiafelhasználás azonnal csökken . A vízforraló egyébként az egyik legnagyobb pillanatnyi teljesítményű konyhai eszköz, mivel rövid ideig megy, de intenzíven. Éppen ezért számít igazán, hogy mennyi vizet teszel bele.
A mosogatógép használata akkor éri meg igazán, ha teli van. Kevesebb vizet használ, mint amennyit te kézi mosogatás során, de ez csak akkor igaz, ha megfelelően megtöltik a gépet, és takarékos programon járatják. Az öko-program lassabb, de jóval kevesebb áramot vesz fel, ráadásul az eredmény ugyanolyan. Ha naponta csak egyszer, teljesen megtömve indítod el, máris sokat spóroltál.
A filteres kávéfőzők többsége addig tartja melegen a kávét, amíg ki nem kapcsolják – ami sokszor nem történik meg. Reggel megfő a kávé, aztán a gép csendben melegít tovább délig, néha tovább is. Főzés után tehát minden alkalommal kapcsold ki az eszközt. Ha tudod magadról, hogy feledékeny vagy, tegyél ki magadnak egy figyelmeztetőt a gép mellé, de az is jó ötlet, ha egy kotyogósra cseréled, akkor ugyanis a probléma nem fordulhat elő, ráadásul jóval erősebb kávét is tudsz csinálni vele.
Nézd meg az alábbi videót és tudd meg, hogyan spórolhatsz otthon:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.