Hétfőn véget ért a bizonyítási eljárás Berki Krisztián közúti veszélyeztetés miatt folyó ügyében. A hivatalos védője mellett jelen volt a védőangyala is. Mazsi, aki nemcsak tanúskodott mellette, hanem az eltűnését is megszervezte.
Egymillió forintot ajánlott fel a 15 éves, két hete eltűnt V. Leila testvére annak, aki segít előkeríteni a húgát. A mezőkövesdi kamasz valószínűleg az udvarlójával szökött el.
Mondhatjuk, hogy fiatalság bolondság, mikor ifjú szerelmesek megszöknek. Van, akinek sikerül, míg mások csak a tervig jutnak. Rubay Lacikát megtalálták a szülei, Jerry Lee Lewis és Petőfi Sándor nőül is vette kedvesét.
Egy menő magániskolában tanított az a túlsúlyos férfi, aki a kocsijában elrejtve akarta megszöktetni egyik tinédzserkorú diákját. Állítólag már fél éve viszonya volt vele.
Az M1-es autópályán fogták el azt a 46 éves férfit, aki egy taxival próbálta kicsempészni az országból kisfiát. A rendőrség elkapta őket, az apát előzetesbe tették, míg fiát gyermekotthonban helyezték el.
Még a helyi papot is bevonták annak a találkozónak a megszervezésébe, amelyen egy magyar anyuka kilenc év után láthatja viszont eltűnt gyermekeit. A most 13 és 17 esztendős tiniket anno a nő elvált férje szöktette Paraguayba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.