Finoman szólva sem tolonganak a vevők az eBay.com aukciós oldalon Orbán Viktor aláírásáért, amelyet több mint egy éve kínál eladásra egy svájci gyűjtő. Markus Brandes több ezer dedikált fotót, illetve aláírt dokumentumot árul.
A legtöbbe a Nobel-díjas Albert Einstein szignózott fényképe kerül, 13 300 dollárt (hárommillió forint) kérnek érte. Elvis Presley rádiós szerződését 9793 dollárért (2,2 millió forint), Mahatma Gandhi dedikált fotóját 4125 dollárért (915 ezer forint) kínálják.
Ezzel szemben Orbán jóval olcsóbb, „mindössze” 100,8 dollárba (22 400 forint) kerül, ennek ellenére nem sikerült eladnia a gyűjtőnek, még licit sem érkezett rá, csak érdeklődők voltak. A kép már tavaly augusztusban is fent volt az eBay-en, vagyis több mint egy éve nem kellett senkinek sem a magyar miniszterelnök autogramja.
A fotó a Konrad Adenauer Alapítvány 2009. szeptemberi ülésén készült az akkor még ellenzéki politikusról. A svájci autogramvadász egyébként 2009-ben szintén kínált egy Orbán-aláírást, akkor jóval olcsóbban, tizenegyezer forintért.
Az aukciós oldalon más magyar politikus nyomába sem ér Orbánnak, a rendszerváltás óta miniszterelnöki vagy köztársasági elnöki posztot betöltő politikusok közül egyedül Göncz Árpádnak van fent dedikált fotója, amelyet 37 dollárért (8200 forint) árulnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.