Emberi hússal töltött pitét árult egy brazil házaspár és a férfi szeretője. Elismerték a kannibalizmust, sőt azt is, hogy egyik áldozatuk kislányát megetették az anyja húsával.
Továbbra sincs időpont az IMF és Magyarország közötti tárgyalások folytatására - tájékoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője szombaton a Reuters hírügynökséget.
A sofőr azt hitte, megőrült, mert folyamatosan nyávogást hallott, de nem volt macska a buszon. Az utasokkal együtt kereste a láthatatlan potyázót, darabokra szedte a járművet.
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. Biztos? Ha megkérdezzük az embereket, mit választanak: egy azonnali nagy ajándékot, vagy a jövőben sok kicsit, gondolkodóba esnek. A választás nem is olyan könnyű.
Halálos áramütés ért egy férfit szombat hajnalban Székesfehérváron, a fiatalember eddig ismeretlen okból felmászott egy vasúti gyalogoshíd tetejére, amelynek a közelében magasfeszültségű vezetékek vannak.
Gombamérgezésben halt meg a sellyei általános iskola konyhájának vezetője. B. Ilona férje és lányuk, a 25 éves M. Edina is kórházba került, mindketten túl vannak az életveszélyen.
A tizenegy éves brit kislány súlyos betegségben szenved, a szervezete nem termel sem fehér-, sem vörösvérsejteket. Zoénak donorra lenne szüksége, és amíg nem találnak neki megfelelőt, infúzióval és lóvérrel segítenek rajta.
Nyakig betemetett a föld egy munkást, akire ráomlott a munkagödör fala szombat reggel a főváros XIII. kerületében. A férfit tűzoltók mentették ki, de a helyszínen életét vesztette.
Az 50 esztendős Yoselyn Ortega egy éven át vigyázott az Upper West Side-i gyerekekre, soha nem volt velük agresszív. A bébiszitter azonban most többször megszúrta a 6 és 2 éves testvéreket, aztán magukra hagyta őket.
Nemcsak idén tavasszal, hanem hat évvel korábban is terhelő vallomást tett P. Tamásra Radnai László, a kecskeméti maffiaper fővádlottja – állította a Borsnak az ügyet ismerő forrás.
Szemtanúkat keres a rendőrség. Kitüntető figyelemmel járnak el Lázár János szerda reggeli balesetével kapcsolatban. Az államtitkár sofőrjétől nem csak vért vettek, a ruházatát is lefoglalták, holott az eddigi adatok szerint nem ő a felelős.
Főbérlőjük kutyája marcangolta szét a 11 éves Csabika kezét. Az eb a kisfiú segítségére siető anyát és nagymamát is megtámadta. A gyerek életét vélhetően a szomszédból kirohanó Kakucsi István mentette meg, akinek a kutya szintén nekiesett.
Tűz ütött ki egy martonvásári présházban péntek este, az épületből egy férfit és egy nyolcéves kislányt szállítottak kórházba - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Csodával határos módon egy brit asszony nem csupán túlélte, hogy megtámadta egy vadállat, de az esetnek köszönhetően fedezték fel időben, hogy halálos betegségben szenved.
Az indiai Zeenat Bi azt mondja magáról, hogy ő a legidősebb kis termetű ember a földön. Bár a Rekordok Könyve szerint még csak 101 éves, az asszony az állítja, 12 évvel idősebb ennél.
A férfi nevelt, 11 éves lánya nemi szervét fogdosta. A vádlott mindvégig tagadta bűnösségét, viszont a sértett és édesanyja vallomása elég volt, enyhítésre nem kerülhet sor.
Elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön azt a 29 éves férfit, aki a vád szerint 2009-ben megölt egy idős házaspárt Helvécián. M. Sándor legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
A tegnap zárult párizsi SIAL élelmiszer-ipari kiállítás fődíját a magyar Palotás Péter fűszervajas pisztrángja nyerte. A termék azért különleges, mert szagtalanul tárolható, és tíz perc alatt, a csomagolással együtt kisüthető.
A 41 éves Bruce Faraon beperelte a Los Angeles-i rendőrséget, azt állítva, hogy brutálisan megverték és letartóztatták, annak ellenére, hogy ártatlan volt.
Ma George Clooney is bekapcsolódik a Berlusconi szexbotrányával kapcsolatos perbe. A volt olasz kormányfő ügyvédei azt remélik, a filmsztár kimossa barátját, Silviót a kínos botrányból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.