Újabb pofont kapott Orbán és Magyarország

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 27. 18:00
Továbbra sincs időpont az IMF és Magyarország közötti tárgyalások folytatására - tájékoztatta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője szombaton a Reuters hírügynökséget.
MTI

A hírügynökség budapesti irodájának küldött írásos válaszában a magyarországi irodavezető egyben hangsúlyozta: a kormány legutóbbi adóügyi intézkedései szembe mennek az IMF ajánlásaival. „Mint korábban már kifejtettük, szerintünk a költségvetési kiigazító intézkedéseknek a kiegyensúlyozott konszolidációra kell összpontosítaniuk ad hoc adóintézkedések helyett” - áll az írásos válaszban.

Varga Mihály tárca nélküli miniszter pénteken egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen kijelentette: lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei. Elmondta: a magyar kormány mind az Európai Bizottságnak, mind a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) megküldte a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett kiigazítási lépéseket. Ezeket most értékelik a nemzetközi szervezetek, és az Európai Bizottság november 7-én közli új makrogazdasági előrejelzéseit - mondta.

Varga Mihály szerint az IMF és az EU „valószínűleg november eleje-közepe táján jelzi, hogy hogyan gondolják: tovább tárgyalunk vagy nem tárgyalunk tovább”.

A miniszter szerint a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz. Ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. „Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás” - jelentette ki Varga Mihály.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.