5147. oldal - Aktuális


Hogyan segít a kormány a hiteleseknek?

Hogyan segít a kormány a hiteleseknek?

Súlyos következményei lehetnek – többek között a lakáshitelesekre nézve is –, ha a kormány nem egyezik meg a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A pénzügyi szervezet delegációja Budapesten tárgyal, és nem mindenben ért egyet a kormánnyal.
Életfogytig börtön jár a gyerekverőnek

Életfogytig börtön jár a gyerekverőnek

Élete végéig rács mögött maradhat H. Gábor, aki vasárnap agyonverte 11 éves kisfiát. Tettét emberölésként minősítik, s egy korábbi bírósági ítélet arra utal, hogy könnyen életfogytiglant kaphat.
Beperli Bódi Sylvit Olivér édesanyja

Beperli Bódi Sylvit Olivér édesanyja

Vörösné Nóra kiborult, mert fia előtt meglebegtették a modellkarrier lehetőségét, ám amikor kiderült, nem tudnak sok tízezer forintot fizetni, elhajtották őket. Sylvi és modelliskolájának vezetője nem értik, miért akarják őket bíróság elé rángatni.
Már vadásznak az árvíz felelőseire

Már vadásznak az árvíz felelőseire

Elrendelte a nyomozást a miskolci ügyészség a felsőzsolcai árvíz ügyében és a minisztérium is vizsgálódik: arra próbálnak fényt deríteni, hogy lehetnek-e felelősei a települést júniusban elöntő pusztító árvíznek.
80 ezer forintért enyelgett a bíró a férfi prostival

80 ezer forintért enyelgett a bíró a férfi prostival

Lemondott posztjáról egy brit bíró, akit azzal vádoltak meg, hogy egy férfi prostituálttal folytatott viszonyt. Az ügy még tavaly nyáron látott napvilágot, akkor csak felfüggesztették a bírót, a napokban azonban elutasították fellebbezését,...
Örökbeadott fiával szexelt az asszony

Örökbeadott fiával szexelt az asszony

Aimee Louise Sword az internet segítségével kereste meg 2 napos korában (16 évvel ezelőtt) örökbeadott fiát, majd elcsábította és lefeküdt vele.
Ötféle halból jó a leves

Ötféle halból jó a leves

Rengeteg javaslat érkezett a legjobb halászlére. Zamárdiban a Rusztikó étteremben tesztelt a Bors, ahol arra esküsznek, hogy ötféle halból fő a jó halászlé, mellé a séf házikenyeret kínál.
Fizetés nélkül távozott az elnök fia a hotelből

Fizetés nélkül távozott az elnök fia a hotelből

110 millió forint megfizetésére kötelezte egy olasz bíróság a líbiai elnök, Moamer Kadhafi fiát. Saadi Kadhafinak egy fedezetlen hotelszámlát kell kiegyenlítenie, miután stábjával 40 napig éltek a szállóban, és végül fizetés nélkül távoztak.
Versenyez a jósnőkkel a polip

Versenyez a jósnőkkel a polip

Magyarországon is sztár lett a németek jövőbelátó lábasfejűje, Paul, aki a német válogatott meccseinek végkimenetele mellett a vb-győztest is sikerrel találta el. De mi lesz a jósnőkkel?
Hogyan készítsünk pokolgépet anyu konyhájában?

Hogyan készítsünk pokolgépet anyu konyhájában?

Ha valakit érdekel, hogyan kell otthon bombát készíteni vagy, hogy mit kell a hátizsákba pakolni, ha dzsihádra (szent háború) készülünk – választ kaphat az al-Kaida arab-félszigeti szervezete (Aqpa) új, angol nyelvű folyóiratából.
Agyonverte kisfiát Gábor

Agyonverte kisfiát Gábor

Halálra verte 11 éves kisfiát egy 45 éves férfi Dunaharasztiban. A borzalmas tettel gyanúsított H. Gábort erőszakos figurának ismerték, gyakran járt el a keze, pedig korábban polgárőr volt.
Kállai Ferenc (1925-2010)

Kállai Ferenc (1925-2010)

Októberben töltötte volna be a 85. évét a nemzet színésze, akit vasárnap ragadott el a halál. A kórházban csak élete párja, Mara látogathatta meg.
Baltával vetett véget a vitának a feldühödött férj

Baltával vetett véget a vitának a feldühödött férj

Egy kis fejszével esett neki 48 éves élettársának egy 52 éves férfi a hétvégén a Debrecen-Bánkon. Az a feldühödött férfi olyan erős csapásokkal sújtott le, hogy az asszony kis híján belehalt sérüléseibe.
Castro előbújt a rejtekéből

Castro előbújt a rejtekéből

Fél év után ismét fotók jelentek meg Fidel Castróról. Az egykori kubai elnök iszonyatosan lefogyott, de állítólag jó egészségi állapotnak örvend. Ami biztos: imádja fehér-fekete melegítő felsőjét.
A 70 éves Bori néni árvízkárosultaknak segít

A 70 éves Bori néni árvízkárosultaknak segít

Hiába kellemes az idő, a Baráthegyi majorságban, amit elmosott az ár, még a helyreállítással küzdenek. Mint megírtuk: itt autistáknak nyitottak gazdaságot, amit hiába raktak körbe homokzsákkal, betört a víz.
Elhunyt Kállai Ferenc

Elhunyt Kállai Ferenc

Vasárnap, 85 éves korában, hosszú betegeskedés után elhunyt Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Nemzet Színésze cím kitüntetettje.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.