Azt hitte a sofőr, hogy megőrült, de tévedett

beszorult
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 27. 16:30
A sofőr azt hitte, megőrült, mert folyamatosan nyávogást hallott, de nem volt macska a buszon. Az utasokkal együtt kereste a láthatatlan potyázót, darabokra szedte a járművet.
Bors

Közel kétszáz kilométert tett meg Simon Mitchell buszsofőr a szokásos devoni útvonalán, amikor rájött, hogy a különös berregő hang, amelyet hall, nem motorhiba. Egy édes kölyökmacska volt a „berregő” potyautas, aki a műszerfal mögött rejtőzött el.

– Az utasok is felfigyeltek a különös hangra – magyarázta Simon Mitchell. – Nekem is furcsa volt, végül megálltam, és szétszereltem pár panelt, hogy bekukkantsak mögéjük, hátha onnan jön a zaj. Többször is átnéztem mindent, sőt, az utasok is végigkutatták a buszt, mert a hang csak nem akart megszűnni, és akkor már biztos voltam benne, hogy nem a motortérből jön. Végül azt hittem, megőrültem, ugyanis konkrétan nyávogást hallottam, miközben folytattuk az utat. Aztán amikor véget ért a műszakom, és leállítottam a buszt a garázsban, nekiláttam szétszerelni a műszerfalat borító paneleket. Akkor vettem észre, hogy ott alszik édesdeden egy kölyökmacska – mesélte a buszsofőr, aki azóta már gazdit is talált a fekete-fehér kiscicának.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.