Sérülésének körülményeit idézte fel R. Krisztián, az a roma férfi, akit 2008. december 15-én életveszélyesen megsebesítettek alsózsolcai házának udvarán. Krisztián a romák ellen elkövetett támadássorozat egyik sérültje.
74 éves kora ellenére is elképesztő energiával rendelkezik Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök. A kormányfő orvosa szerint azonban ügyelnie kell magára, ezért legfeljebb napi öt szexet engedélyez neki.
Megdöbbentő eredményre jutott egy hazai felmérés: a felnőtt lakosság 84 százaléka néz különböző szériákat, míg a fiataloknál közel fele egyenesen sorozatfüggő.
Három diákját is hipnotizálta egy floridai iskola igazgatója. Állítása szerint csak segíteni akart nekik, hogy jobban tudjanak koncentrálni, de ketten öngyilkosok lettek egy tanuló pedig balesetben hunyt el.
Váratlanul berendelte a New York-i bíróság Dominique Strauss-Kahn francia politikust, akit szexuális erőszakkal vádoltak meg még májusban. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját azóta házi őrizetben tartják, most elképzelhető,...
Az ebédnél előkóstoló, programjain tíz testőr követte Hillary Clinton amerikai külügyminisztert budapesti villámlátogatásán. A diplomatát orvosi stáb és speciális mentőkocsi kísérte.
Megsérült egy magyar barlangkutató a romániai Bihar-hegységben lévő Pádis-fennsík egyik barlangjában, a hegyi mentők a segítségére siettek, hamarosan hozzálátnak a sérült felszínre hozatalához.
Millimétereken múlott, hogy nem halt meg az a 17 éves brit fiú, akinek az arcába fúródott egy nyílvessző. A hegyes tárgy egy élesre töltött nyílpuskából pattant ki.
Amit ígért, azt be is tartotta a két 15 éves mentalista: a kedden szerkesztőségünkben lezárt doboz valóban a szerdai Skandináv lottó húzás nyerőszámait tartalmazta.
“Én nem bántom őket, így ők sem bántanak engem”– bizonygatta szeretett kígyóiról néhány hete Luke Yeomans. Nem lett igaz: kedvenc királykobrája halálra marta a negyvenhét éves brit tenyésztőt.
Tizenöt éves lányát siratja egy zalaerdődi házaspár. Kertész Evelint egy jóindulatú daganat eltávolítására vitték a SOTE budapesti klinikájára, a rutinműtét azonban tragikus véget ért.
Példátlan eset borzolja a walesi Swansea városának legfelsőbb bíróságát, ahol egy 43 éves férfi azzal védekezik, nem tudott róla, hogy álmában megrontott egy 16 éves lányt. A szakértő szerint a vádlott szexszomniában szenved.
Az utolsó két sérültjét is hazaszállították a csehországi buszbalesetnek: múlt hétfőn éjszaka Hegyeshalom közelében egy szlovák rendszámú kamion frontálisan ütközött egy turistákat szállító busszal az M15-ös autópályán.
Megdöbbentő kijelentést tett Nadya Suleman, aki azzal vált ismertté világszerte, hogy hat gyermeke után egészséges nyolcas ikreket szült. A nő az InTouch magazinnak bevallotta, gyűlöli a kicsiket.
Lemondta orosz útját Kim Dzsong Il, Észak-Korea kommunista vezére, mivel félti az életét. A „kedves vezető” Dimitrij Medvegyev orosz elnökkel találkozott volna, de mivel kiszivárgott a látogatás híre, inkább visszalépett.
Téglával vertek agyon egy 89 éves brit férfit. Saját unokái ölték meg, mert a családnak az örökségre fájt a foga. A gyilkosság előtt a neten néztek utána a „leghatásosabb” módszernek…
Kövekkel és botokkal felfegyverkezett csuklyás tüntetők próbálták elfoglalni a görög parlament athéni épületét. Így akartak tiltakozni a megszorítások ellen.
Tízezreket bírt tapsra egy miskolci zsaru: Maludi Mihály főhadnagy harmincnégy évesen nem csupán a rokkantkártya-hamisítók ellen harcol, de rockbandájával már a Hooligans és a Bikini előtt is fellépett.
Feltehetően egy II. világháborús robbanótest robbant fel egy munkagép alatt egy a 63-as számú főúttal párhuzamos földúton. Személyi sérülés nem történt.
Két bohókás bojtosfülű disznó költözött az egyre inkább a fekete földrészt idéző gulyadombi Afrika kifutóba. A Veszprémi Állatkertben nem titkolják: a bojtosfülűektől utódokat várnak.
Kirángatták a kunyhóból és darabokra téptek egy 3 éves dél-afrikai kisfiút a kóbor kutyák. Azokat az ebeket, melyeket nem verték agyon, vonat elé vetették a dühös helyiek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.