Bedrogozva verte gyermekét az anya

anya
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 10. 11:00
A nő azt nem tagadja, hogy kábítószerezett és többször leejtette csecsemőjét, ám mégsem hajlandó vállalni a bűnösségét a kicsi súlyos sérülései miatt.
Bors

– A gondatlanságomat, a felelőtlenségemet elismerem, de a bűnösségemet nem – mondta a Kecskeméti Törvényszéken a 24 éves tiszakécskei K. Henrietta, aki négyhetes csecsemője több csontját is összetörte tavaly márciusban.

Csodával határos, hogy sikerült megmenteni a baba életét.

Henrietta az első kisfiát, a bölcsődés Leventét is ütötte-verte. Kiskorú veszélyeztetése és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt állították bíróság elé a nőt, aki végig megjegyzéseket tett, grimaszokat vágott a vádirat ismertetésekor.

Nem tett vallomást, viszont korábban azt állította, hogy összedőlt a kiságy, ekkor zuhant a földre Mátéka, és így keletkezhettek a sérülései. Később azt még hozzátette, hogy rendszeresen kábítószerezett, és a drog hatása miatt előfordult, hogy leejtette a kicsit. Henrietta ügyében ősszel hirdetnek ítéletet: akár húsz évet vagy életfogytiglant is kaphat.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.