A nyugdíjcsökkentés lehet az egyik kérés az EU–IMF-hitelért cserébe – erre célozgatott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor arról beszélt, hogy megvédik a nyugdíjakat.
Vérfagyasztó látvány fogata a rendőröket egy amerikai asszony házában. A zavart nő megölte és lefejezte kétéves kisfiát mielőtt magával is végzett volna.
Kínos helyzetbe került a Georgia-i Orvostudományi Egyetem. Az intézet egyik munkatársát ugyanis letartóztatták, miután félmeztelenül, részegen bulizott a laborban őrzött majmokkal.
Megkínoztak, kiraboltak, majd nyakörvekkel kikötözve a sorsára hagytak egy hódmezővásárhelyi férfit. A 26 éves fiatal saját magát szabadította ki a rabságból, kínzóit elkapta a rendőrség.
Ópiát-származék jelenlétére utaló eredményt mutatott az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák milliárdosnőn, Eva V.-R.-en elvégzett kábítószer-gyorsteszt. Ráadásul miközben a 35 éves asszonyt előzetes letartóztatásba helyezte a...
Elismerte a rendőröknek, hogy ő vágta fel saját, élettársa, majd 6 éves fia és 8 éves leánya ütőerét az a családapa, akit áldozataival együtt szerdán szállítottak kórházba a tatabányai Sport Hotelből – adott tájékoztatást a...
A 32 éves Timothy Spiker nem tudott internetezni, és ettől annyira kikészült, hogy a macskáját is kidobta az ablakon. A dühöngő férfit a rendőrség letartóztatta Cumberland városában.
Elfogta a rendőrség a szombati emberölés gyanúsítottját, F. Lászlót. A férfit barátai menekítették ki a gyilkossági helyszínről, ők rejtegették, miután az egy késsel leszúrta egy helyi klub 21 éves biztonsági őrét.
A 31 éves Jennifer Brown kisebb tárgyakat lopott el egy szállodából Pennsylvaniában. Később a rendőrségnek azt mondta, az ikertestvére követte el a lopásokat, de a nőnek nem is volt testvére.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság csütörtök délelőtt nem jogerősen azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember életét követelő balesetet okozott - tájékoztatta...
Kemény dolog az elnöki kampány. A jelölteknek sok mindent be kell vetniük a siker érdekében, így Barack Obama sem riad vissza attól, hogy felhasználja családtagjait az elnöki poszt megtartása érdekében. Most épp a kutyáját.
A 66 éves Brian O’Dwyer és 5 éves Lara Lewis mindketten belefulladtak a tengerbe Portugáliában. A nagyapa és unokája olyan területre tévedtek, ahol nem voltak életmentők.
Nagy ívben tojnak a kereskedők arra a tegnap hatályba lépett rendeletre, miszerint kötelező feltüntetni a tojás kilónkénti árát is. A kofák és a vásárlók többsége szerint semmi értelme a rendeletnek.
Az életmindig visszaadja – mondta a Borsnak Kállai Csaba. Az országos cigányvajda egymillió forintot adományozott a napokban a Heim Pál Gyermekkórház nefrológiai osztályának.
Cserháti Tamarának ítélték Sanghajban a World Fashion Designer Award 2012, azaz a világ legcsinosabb nőjének járó díjat a hét végi Miss World 2012 világversenyen. Tamara ruhakölteményét Benes Anita álmodta a magyar lányra.
Többen megsérültek, amikor frontálisan ütközött két gépkocsi reggel Szigetszentmiklós és Kiskunlacháza között; az utat lezárták és a forgalmat elterelik.
A mondavilágban nagy jelentősége van a hetes számnak. A számmisztikus szerint a 7-es a mindenki életében megjelenő Szaturnuszt jelöli, és feladatot ad. A Borsban pedig mesés nyereményeket kínál.
Ez már az ötödik tartósabb hőhullám az idei nyáron, így mindenképpen rendkívüli esztendő a 2012-es. Szakemberek szerint a forróság egyre inkább kitolódik, parádés indián nyár elé nézünk.
Újabb benzinár-emelkedés lépett életbe mától, a 95-ös literje 439 forintba kerül. Bár van, ahol ennél jóval többet kell fizetni az üzemanyagért, ott a keresetek is nagyobbak. A világon nálunk az egyik legfájóbb a benzinár folyamatos emelkedése.
Dúsgazdag, politikai kapcsolatokban bővelkedő szlovák iparos család lánya tarolta le azt a Fiatot kedden az M3-ason, amelyben hárman vesztették életüket. A kocsiban bennégett M. család lánya nem hisz benne, hogy szülei gyilkosát megbüntetik.
Két felnőttet és két gyermeket szállítottak vágott sérülésekkel kórházba tegnap a tatabányai Sport Hotelből. A Bors úgy tudja: egy Svájcban élő magyar család feje vágta fel előbb saját, majd a felesége, végül 8 éves fia és 6 éves kislánya ereit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.