Hannah White lába egy pókcsípés során fertőződött meg a gyilkos parazitával, de nem vállalta az életmentő műtétet. Napokkal később váratlanul meggyógyult.
Napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2011. november 17-én jelentette be a magyar kormány, hogy védőhálót kértünk a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). Megegyezés azóta sincs.
Egy keresztény sofőr nem volt hajlandó elindítani a buszt, mert azon olyan reklám volt, ami sértette a hitét. "Néhány ember meleg. Fogadd el." - ez zavarta.
Nők ezreit érintő újdonsággal álltak elő brit kutatók: a nemrég kifejlesztett teszt mindössze tíz perc alatt kimutatja, ha a várandós anya koraszülésre számíthat.
A húsz éves Blaec Lammerst anyja jelentette fel, miután ugyanolyan fegyvereket vásárolt, mint a denveri mészáros, aki nyáron 12 embert ölt meg egy moziban.
Az ötgyermekes anya frissen szabadult a börtönből, és kislánya közelébe sem mehetett volna. Ám ő mégis elvitte a kicsit fagyizni, majd egyszerűen lelépett.
Elképesztő összegeket költött felesleges, illetve hasznavehetetlen dolgokra a Pentagon az utóbbi években. Az óriási költségvetéssel működő amerikai védelmi minisztérium azt se tudja, mire dobja ki a pénzét.
Még mindig nem egyenjogúak a nők – derült ki a Bors szavazásából és a borsonline hozzászólásaiból. Olvasóinkat felpaprikázta Warren Farrell botránykönyvéről szóló csütörtöki cikkünk. Ellentétes véleményeket idézünk.
Az Angliában élő macska, Casper májusban már olyan kövér volt, hogy mosakodni sem tudott. A tizenöt kilósra hízott állatnak az élete volt a tét, így gazdája fogyókúrára fogta.
Szponzorok nélkül, saját pénzéből bringázta körbe a világot hat hónap alatt Mátyás Zoltán. A kispesti fiatalember semmit sem tervezett el, egy hátizsákkal, strandpapucsban indult útnak Baliról.
Másodszor próbált megszabadulni férjétől V. Eszter. A 35 éves nő korábban méreggel próbálkozott, sikertelenül. Most két ismerősével verette össze és raboltatta ki Jánost.
Elfogták a rendőrök azt a horvát kamionost, aki tíz nappal ezelőtt halálra gázolt egy 39 éves férfit a Zala megyei Pusztaszentlászlón, és megállás nélkül továbbhajtott. A sofőr azzal védekezett a rendőrségen: nem tűnt fel neki, hogy...
A pécsi önkormányzat új – hivatalos – helyszíneket nevezett ki, ahol ki lehet mondani a boldogító igent. Többek között a Cella Septichorát is megjelölte.
A dezodoros alsónadrágban lehet szellenteni anélkül, hogy a környezetünket szagokkal terhelnénk. A népszerű alsóneműt nemcsak betegek, de üzletemberek is veszik.
Szívtelen utasok tucatjai és két szolgálaton kívüli vasúti alkalmazott sem vett tudomást londoni metró egyik szerelvényén a padlón fekvő eszméletlen férfiról.
Egy szabadnapos mentős mentette meg annak a 12 éves brit kisfiúnak az életét, aki brutális autóbalesetet szenvedett. A gyerek feje annyira összezúzódott a becsapódás következtében, hogy a mentősnek két kezével kellett egyben tartania, míg...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.