Édesanyáknak rendeznek szépségversenyt Kínában. A rangos eseménynek idén először magyar indulója lesz Víg Anikó személyében, aki be szeretné bizonyítani: nem csak a húszéveseké a világ.
– Két gyermekem van: Ármin hét-, Áron huszonhárom éves. Korábban modellkedtem, de a második fiam születése óta inkább a karrieremre koncentráltam. Szeretném elhitetni a nőkkel, hogy a családalapítással nem szűnnek meg szépek lenni, mert vannak olyan hölgyek, akik még szebbek is lesznek tőle – mondja a közgazdász végzettségű anyuka, aki nem mellesleg egy spanyol cég magyarországi leányvállalatának ügyvezetője.
Anikó maga kereste a lehetőséget, hogy bizonyíthasson, most pedig arra is készen áll, hogy Kínából elhozza a legszebbnek járó koronát. – Nyerni megyek. Szeretném, ha végre egyszer tényleg egy magyar hozna el egy világszépe koronát, hiszen ha jól tudom, erre még nem volt példa, holott többek között a szép nőkről vagyunk híresek.
A Mrs. Globe verseny nemcsak a szépségről szól: az indulóknak talpraesettnek, jó szervezőnek és szónoknak is kell lennie, mert a szervezet több fontos ügy, például a családon belüli erőszak ellen is kiáll. A magyar induló keményen diétázik, rendszeresen edz és táncol, hogy a decemberi versenyre bomba formában legyen. – Ezzel a módszerrel már a szülés után pár hónappal is vissza tudtam nyerni az alakom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.