Biztos sittre akar kerülni? Íme a tuti recept!

ellopta
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 07. 18:00
Ki az az elmebeteg, aki biztonsági kamerát lop? Hát, pedig van ilyen! Így aztán a rendőrségnek nem túl nagy feladat megtalálni a tettest, hiszen szépen, ügyesen belenéz az objektívbe, miközben leszedi a készüléket.
Bors

Egy fiatalember egy lakóház aljában lévő fodrászszalonba akart betörni a kelet-németországi Chemnitzben. Sikertelenül. Ha van egy kis esze, meglép úgy, hogy soha senki sem tudja meg, ő volt az, aki megpróbált behatolni az üzletbe. A ház bejáratánál elhelyezett biztonsági kamera ugyanis addig csak „oldalról látta”, az arcát nem.

Az észkombájn azonban úgy okoskodott, hogy ha már nem jutott be, akkor legalább a kamerát leszedi és elviszi. És miközben lecsavarozta, a kütyü gyönyörű közeli portrét rögzített róla. Nyilván nem tudja, hogy a videófelvételt nem maga a készülék tárolja, hanem egy máshol lévő merevlemezen rögzítik.

Vicces: az év elején ugyanennek a társasháznak egy másik kameráját is ellopták, méghozzá a szomszédos bejáratról. Akkor is simán elkapták a tettest – tudósít a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.