Egy csapat kínai turista lehet a felelős egy delfin haláláért. A fiatalok, mikor meglátták a sérült állatot fogdosni kezdték és képeket készítettek vele.
Őszintén vallott betegségéről egy brit asszony, aki több mint 10 éven keresztül szenvedett szexfüggőségétől. 30 éves korára a nő élete romokban hevert szenvedélye miatt.
Rendőrségi akció kezdődött a Belvárosban vasárnap délelőtt, több utcát is lezártak, az ott lakókat nem engedik be, a helyszín felett rendőrségi helikopter köröz.
Egész családja gyászolja azt a kanadai fiatalt, aki Kaliforniába utazott egy kis kikapcsolódásra, azonban rejtélyes módon meghalt. A mentális problémákkal küzdő lány holttestét a hoteljében találták meg.
Cousteau kapitányt a tenger titkait bemutató televíziós sorozat tette világhírűvé. A mestert a tengeri búvárkodás és a víz alatti merülés újkori atyjaként tartják számon, még akkor is, ha egyik fiát éppen az egyik expedíció során...
Megmutatjuk a világ legmeglepőbb szimbiózisait! Egy brit napilap olyan nem mindennapi gazdikat talált, akik akár elhisszük, akár nem, zsiráfot, farkast, vízilovat tartanak otthon.
Hosszú és sikeres sztori a Trabanté, mely hárommillió eladott darabbal a régió meghatározó autója volt évtizedekig. Már nem csak a legendás autó, de megalkotója is a múlté.
Rövid idő alatt három szerencsétlen baleset történt vonatokon az országban, ami minden esetben fiatalokat érintett. A rendőrség külön-külön vizsgálja az ügyeket. Eredményre még nem jutottak.
Horn Gyula autóbalesete, kormányon töltött négy éve, egy árulás története, fenyegető levelek és a szerelmes tanítónő – róluk lesz szó sorozatunk mai részében.
Rettenetes emberölés történt egy ír kisvárosban. Egy ismeretlen gyilkos különös kegyetlenséggel megölt egy nyolcéves kislányt és a gyerek édesanyját. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.
Lisa Turner édesanyja évekig azt hitte egy megbízható zenetanárhoz járatja lányát. Azonban zongoraleckék helyett az akkor 12 éves lány szexórákat kapott 26 éves oktatójától.
Harmincöt kilónyi éberség, és bármilyen szögből képes elkapni a rosszfiút, ha gazdája arra kéri – ez Nózi a zámolyi körzet megbízottja, Béres Tamás kutyájának titka. Az állatot tegnap a rendőrkutya-legenda, Kántor halálának évfordulóján tüntettek ki.
Életét vesztette egy fogvatartott Gyulán a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben pénteken hajnalban. Felmerült a gyanú, hogy a férfi halálát bántalmazás okozta.
12 óra 45 perckor kért segítséget rádión a Fonyód-Sándortelepen szolgálatot teljesítő vízimentő azzal, hogy egy fiatal fiú újraélesztésébe kezdett. Janoch Orsolya, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője volt szolgálatban...
Két felnőttet és egy gyereket kórházba kellett szállítani kivizsgálásra az Aquaworld Budapest élményfürdőből - tájékoztatta az MTI-t az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete.
Kigyulladt egy BKV autóbusz a Tétényi úton szombaton késő délelőtt. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletének tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt.
Kaliforniában csütörtök éjszaka egy 82 éves férfi úgy gondolta, fegyverrel ráveheti feleségét, hogy meggondolja magát és elálljon válási szándékától. Tévedett, ráadásul még le is tartoztattaák az eset után.
Elkeseredetten keresi a megoldást kisfia problémájára az a kínai asszony, akinek csecsemője extrán meghosszabbodott farkcsonttal jött világra. Az orvosok egyelőre nem tudják kezelni a gyereket.
Bűnösnek találta a bíróság Jeremy Forrestet, aki tavaly Franciaországba szökött egy diákjával. A férfi elismerte vétkét, amiért a bíróság öt és fél év börtönre ítélte.
Horn Gyula, avagy egy hithű szocialista életútja. A határnyitástól a miniszterelnöki évekig, puritánság és kivételes karrier. Sorozatunk mai részében 1989 kulisszatitkairól írunk.
Szerencsére senki nem sérült meg abban a balesetben, ami pénteken történt Biatorbágy küzelében. Egy vitorlázó kisrepülő zuhant le, az utasok ép bőrrel úszták meg az esetet.
Hiába talált a rendőrség több mint kétszáz kiló szarvasgombát egy hűtőkocsiban június elején Jászladányban, bűnügy hiányában lezárták a nyomozást. A szakma őrjöng, s nem érti, miért lehet szedni a gombák királyát tilalom idején.
Medgyesi Julianna álma valóra vált azzal, hogy 50 ezer forint értékű JYSK-vásárlásiutalványt nyert lapunk Mindig Bors játékán. A nyereményből a lakását szépíti majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.