Louise McCabe azután szakított barátjával, hogy az megcsalta: Tayyab Bilal Ahmad azonban nem akarta elfogadni, hogy barátnője fél év után dobta őt. Terrorisztikus hadjáratba kezdett hát, hogy visszaszerezze.
Eleinte csak telefonhívásokkal zaklatta: a nő készüléke szinte minden percben csörgött, és a férfi mindig tudta, épp hol van. Később kiderült, egy nyomkövető alkalmazást telepített Louise mobiljára - ám ez csak az első lépés volt. A négy hónapos folyamatos zaklatás végére a nő már minden egyes árnyéktól rettegett: a férfi szabályosan darabokra szedte az életét - írja a Mirror.
A hívások után nemsokkal még durvábbra fordult a helyzet: “Hajnal háromkor egy szexre éhes idegen jelent meg az ajtóm előtt, miután Ahmad létrehozott egy hamis Facebook-profilt a nevemmel és a címemmel” - mesélte McCabe. A férfi titokban lakáskulcsot is hamisított magának: megölte a nő halait, feldúlta lakását, ruháit darabokra szaggatta, macskáját pedig egy nehéz nyomtatóval végezte ki. Pár nappal később pedig felgyújtotta a lakást.
“Napokig nem aludtam. Átvette az irányítást az életem felett. Amikor a rendőrség közölte, hogy a házam lángokban áll, rájöttem: Ahmad nem adja fel, amíg meg nem kap.”
A férfit pár nappal később elfogták. Bírósági tárgyalása - melyen beismerte minden tettét - jelenleg is tart. Az ítéletet a jövő hónapban hozzák meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.