James Blunttól Captain Jackig sokan cserélték énekeskarrierre az egyenruhát. Ám a Military Girlst alkotó Hegedűs Veronika és Gaál Nikolett aktív katonák, s így sikeresek a színpadon.
Több mint hárommillió katolikus töltötte meg a Rio de Janeiro-i Copacabana strandot, hogy együtt virrasszon Ferenc pápával. Az egyházfő közel engedte magához híveit.
Létezik-e tökéletesen másolt bűntény? Mi hajtja a gyilkosokat, akik egy krimiből vagy egy másik elkövetôrôl mintázzák gaztetteiket? Megtörténhet-e, hogy az ügyvéd – épp a másolt regényre is hivatkozva – megnyer egy perújítást?
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, azonban a megyei rendőrfőkapitányság a vizsgálat folytatását rendelte el a császármetszés után elhunyt tímári családanya, Mónika ügyében.
Kétszer annyit keres Áder János, mint bolgár kollégája. A kelet-európai államfők fizetési rangsorát Ivan Gasparovic szlovák elnök vezeti, a sor végén a szerény javadalmazást kapó román Traian Basescu kullog, aki 408 ezer forintot vihet haza.
Többen megúszták, hogy a romagyilkosságok miatt a vádlottak padjára ültessék őket. A merényletek ügyét jól ismerő jogász forrásaink és Gulyás József az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága volt SZDSZ-es tagjának a Magyar Nemzetben...
Kísértetiesen hasonló módon ölték meg a nyolc hónapja elhunyt G. Mercédeszt és közeli barátnőjét, a Londonban nemrég meggyilkolt és bőröndbe rejtett Kovács Alexandrát. Mindkettejükkel féltékeny férfi rajongójuk végzett.
Mint a cséphadaró úgy püfölték egymást azok az asszonyok, amin valamin rendesen összekaptak. A verekedés vége az lett, hogy mind a hat nőt bevitték a rendőrkapitányságra.
Azt hitték már nem is él a barátjuk, pedig csak békésen szunyókált. Igaz mindezt egy gumimatracon tette a Balaton közepén. Az értesített vízirendőrök találtak rá.
Ha a világ legnagyobb tárlatára kíváncsi, szálljon metróra Stockholmban! A svéd főváros alatt 110 km hosszan nyúlnak el a metró útvonalai, s az állomások páratlan látványosságot kínálnak.
A oktatók strandra vitték az osztályt, ahol az egyik kamasz annyira leégett, hogy fájdalmas hólyagok keletkeztek a bőrén. Mint kiderült másodfokú égési sérüléseket szenvedett.
Hatalmas felháborodást váltott ki Angliában az a felvétel, melyen egy idősek otthonában az ápoló erőszakoskodik egyik pácienssel. Az intézmény alkalmazottja azzal védekezik, hogy ő csak fel akarta ébreszteni az idős urat.
Rettenetes gyilkosság törtét egy kínai városban. Egy középkorú férfi nyílt utcán ölt meg egy kislányt, mert a gyerek elfoglalta az általa kiszemelt parkolóhelyet.
Két férfit kórházba szállítottak vasárnap reggel, akik autójukkal felborultak az M5-ös autópályán. Kihallgatásukkor kiderült, hogy lopott autóval, jogosítvány nélkül utaztak - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Költözni kényszerülnek a tengerből mindössze két méterre kiemelkedő har-minchárom csendes-óceáni korallsziget, Kiribati lakói. A szigetük hamarosan a víz martalékává válik.
Jókedvű fürdőző fiatalokra kezdett lövöldözni csúzlival két morc horgász, majd trágár szavakkal illették a társaság tagjait. A szóváltás tettlegességig fajult, sőt egy gázpisztolyt is elsütöttek.
A brit Anna McVicar tíz éves volt, amikor anorexiás lett. A lány szerint balettos ambíció vezettek oda, hogy már gyerekkorában kialakult nála ez a szörnyű betegség, ami több alkalommal kis híján a halálát okozta.
Döbbenetesen eredeti megoldással rukkoltak elő a londoni Imperial College tudósai, amely lehetővé tenné, hogy az első emberes Mars-expedíció tagjai mégiscsak visszatérhessenek a Földre.
Az államadósság csökkentése összmagyar érdek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen tegnap tartott előadása után kérdésekre válaszolva.
Egészen vad elméletek látnak napvilágot az Orbán Viktort szállító konvoj romániai balesetével kapcsolatban. Egyesek felvetik: provokáció volt, hogy belehajtottak a konzulátusi kisbuszba. A rendőrség egyelőre elveti ezt a verziót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.