Igazi rekord: Kevesebb mint tíz óra alatt három ügybe keveredett a 26 éves férfi

rendőrség
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 19. 13:25
Kevesebb mint tíz óra alatt súlyos baleset, menekülés és betörés miatt is rendőrkézre került egy 26 éves Vas vármegyei férfi. A drogtesztje ráadásul három különböző szerre is pozitív eredményt mutatott.

Kevesebb mint tíz óra alatt három különböző ügy miatt került a rendőrök célkeresztjébe egy 26 éves férfi Győr-Moson-Sopron vármegyében. A fiatal előbb súlyos balesetet okozott a 86-os főúton, majd elmenekült a helyszínről, később pedig egy betörésnél fogták el – a drogtesztje ráadásul háromféle kábítószerre is pozitív lett.

Rendőrkézre került a 26 éves ámokfutó.
Rendőrkézre került a 26 éves ámokfutó. Fotó: Bors

A csornai rendőrök őrizetbe vették azt a 26 éves fiatalembert, aki kevesebb, mint 10 óra leforgása alatt három különböző bűncselekményt követett el – írja a rendőrség. – Május 18-án 13 óra 15 perc körül egy Volvo gyártmányú személygépkocsival közlekedett az akkor még ismeretlen sofőr a 86-os számú főúton Csorna felől Szilsárkány irányába. A Volvo sofőrje a 86-os főúton hátulról csapódott bele az előtte haladó Volkswagen teherautóba, amely a brutális ütközés után lesodródott az útról, majd egy fának vágódva az oldalára borult. A vétlen kamionsofőr súlyosan megsérült, a balesetet okozó férfi azonban hátrahagyta az autóját, és gyalog menekült el a helyszínről. A rendőrök később egy vas vármegyei férfi irataira bukkantak a kocsiban.

Néhány órával később újra rendőrök lepték el Szil egyik utcáját, miután betörés miatt érkezett bejelentés. A lakók tetten érték az elkövetőt, és a járőrök kiérkezéséig feltartották. Az elfogott férfiról hamar kiderült, hogy körözés alatt áll, és a gyanú szerint ő okozta a 86-os főúton történt súlyos balesetet is. Az intézkedés során kábítószergyanús növényi anyagot találtak nála, a drogteszt pedig három különböző szerre is pozitív eredményt mutatott.

A fiatalembert a nyomozók őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatását. Az általa elkövetett bűncselekményeket a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.