Aktuális

Szijjártó Péter beköltözött álomházába – fotók

Bors

Létrehozva: 2015.08.14.

Egy évvel és négy hónappal azután, hogy megvásárolta, beköltözhetett Dunakeszin lévő luxusvillájába Szijjártó Péter külügyminiszter és családja. A szomszédok szigorúan hallgatnak a politikus magánéletéről.

A Bors birtokában lévő tulajdoni lap másolata szerint tavaly május 9-én került Szijjártó Péter és felesége 50-50 százalékos tulajdonába egy – házzal és udvarral együtt – 1586 négyzetméteres dunakeszi ingatlan. A politikus saját bevallása szerint 167 millió forintért vásárolta a házat, megtakarításaiból és családi segítséggel. Szijjártó egy interjúban azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is biztatta a házvásárlásra, mivel a kormányfő szerint fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is.

Kívülről a méregdrága villa a Bors tavalyi riportja idején egyáltalán nem tűnt lelakottnak, ennek ellenére Szijjártó hatalmas felújításba fogott. Információink szerint lényegében a teljes belső teret átalakították, s kicserélték az ablakokat is. Munkatársaink most újra ott jártak a dunakeszi háznál, ahol már csak egy ajtó előtt álló létra emlékeztetett a korábbi állapotokra. A 167 millió forintos villa értéke mostanra megközelítheti a 200 millió forintot is.

Kérdésünkre a tárcavezető nem árulta el, hogy mennyibe került az ingatlan felújítása, de beköltözését elismerte. Szijjártót nem találtuk otthon. A kamerával felszerelt csengő működött ugyan, de névtábla nem szerepelt rajta. A ház oldalán viszont észrevettünk egy gyerekbiciklit és egy babakocsit is. Előbbi Szijjártó négyéves fiáé, Péteré, utóbbi az egyéves Patriké lehet.

A sövény továbbra is olyan sűrű, hogy az udvarra alig lehet belátni. A házra egyelőre nincsenek felszerelve kamerák, de egy kerítésre helyezett tábla azt jelzi, hogy egy biztonsági cég védi az ingatlant. Vagyis a kormánytagok védelmére is hivatott Terrorelhárítási Központnak itt nincs feladata.

A miniszter magánéletét a szomszédai is védik. Csak egyikük volt hajlandó szóba állni munkatársainkkal. A hölgy azt mondta, hogy Szijjártó udvariasan bemutatkozik és köszön mindenkinek, akivel az utcán összefut. A közelben lévő kisboltban még nem látták, de egy korábbi fotó szerint inkább a közeli hipermarketet kedveli. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek