Aktuális

Randi helyett ment gyónni Ferenc pápa

Bors

Létrehozva: 2015.08.14.

Szent Péter minden idők legnyitottabb földi helytartójáról kiderült, hogy soha nem akart pápa lenni. Fiatalemberként nősülni szeretett volna, és orvosi egyetemre készült. Jorge Mario Bergoglio, azaz Ferenc pápa múltjáról az unokaöccse, José Ignacio mesélt az ABC nevű spanyol lapnak.

– Egy tavaszi napon piknikezni indult a barátaival, és gondolataiba merülve baktatott az utcán, mert akkor akarta elmondani barátnőjének, mennyire szereti. Az útja azonban a Buenos Aires-i Szent József-templom mellett vezetett, s váratlanul meggondolta magát: a találkozó helyett befordult Isten házába, hogy imádkozzon. A gyóntatófülkébe is betért, hosszasan elbeszélgetett a helyi pappal, és mire végzett, már tudta, hogy az ő igaz szerelme nem a hús-vér lány – folytatta José.

Kiderült, hogy a katolikus egyház feje orvosi egyetemre készült, amit édesanyja, Regina támogatott. A mama úgy tudta, hogy fia be is iratkozott, de egy nap, amikor bement a szobájába, meglepődve látta, hogy tele van a szoba teológiai könyvekkel.

– Jorge, te hazudtál nekem – mondta neki a nagymamám, mire ő így válaszolt: „Nem, mama, orvosira járok, csakhogy ezen a szakon a lelket gyógyítják” – emlékezett vissza őszentsége unokaöccse, aki azt is elmesélte, hogy nagybátyja soha nem akart pápa lenni.

– A választás napján felhívta az édesanyámat. Elmondta, nem ez volt az a munka, amit szeretett volna, elvégre igen nagy felelősséggel jár, de nem tudta elutasítani, d nem volt más választása, mert tudta, hogy ez volt Isten terve – zárta az interjút Róma 266. argentin származású püspökének ro­kona. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028912
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028912
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?