Dóri érkezését 2009 augusztusára várták szülei, azonban a kislány a vártnál jóval korábban, május 7-én látta meg a napvilágot. Az extrém koraszülött kisbaba mindössze 630 grammot nyomott, ma már kész nő. Tavaly november óta jár a Bethesda Gyermekkórház Robotterápiás Centrumába, ahol olyan antigravitációs futópadon edz, mint amin az űrhajósok is készülnek az űrutazásra. A fiatal lány tele van tervekkel, célja, hogy paralimpikon váljon belőle és hogy egy nap körbeutazza a világot. Minden adott hozzá: több idegen nyelven beszél és elképesztően kitartó.

Amikor az apró kisbaba világra jött, hét vérátömlesztésen és több agyvérzésen is átesett, aminek következtében a központi idegrendszere sérült. Szüleit felkészítették a legrosszabbra.
Nagyon kemény volt, főleg az utolsó, mivel ott azt mondták a szüleimnek, hogy nem biztos, hogy túlélem és valószínűleg utoljára látnak az inkubátorban. Más koraszülött maximum két hónapig van inkubátorban, viszont én két és fél hónapot biztosan bent voltam, mivel akkora voltam, mint egy fél kifli. A szüleim látták azt, hogy a mellettem lévő inkubátorban halnak meg a babák, viszont én folyamatosan küzdöttem. Az élet úgy szerette volna, hogy túléljem. Volt, aki azt mondta, hogy kerekesszékes leszek, más azt, hogy megvakulok mindkét szememre, vagy hallássérült leszek. Végül itt vagyok
– mesélte lapunknak a fiatal lány, miután két órát sétált, majd 20 percet edzett a tehermentesített futópadon. Az eszköz sokat segít abban, hogy a betegnek ne kelljen a teljes testsúlyát cipelni, hanem a lépteire tudjon figyelni, így pedig fejlődjön a törzskontrollja.
Dóri mostanában ünnepelte 17. születésnapját, ennek kapcsán pedig a Bethesdában is megemlékeztek róla.
Nagyon nagy élmény volt, hogy a terapeutáim is felköszöntöttek, majdnem el is sírtam magam előttük, épphogy nem történt meg. Én egy nagyon érzékeny lány vagyok és emiatt minden egyes szó megérint. Tudom, hogy itt a legjobbat szeretnék nekem – nem csak nekem, mindenkinek
– tette hozzá Dóri.

Nyáron Dóri botoxinjekciókat fog kapni, ami után intenzív torna vár rá. Az izomgörcseit fogják ezzel lazítani, aminek köszönhetően nem lesz olyan feszes, mint most. Ehhez azonban először izomerőt kell gyűjtenie, hogy az injekció után ne legyen gyenge és ne kerüljön kerekesszékbe.
Dóri gyógytornásza, Árkos Borbála szerint a fiatal lány rengeteget fejlődött, erősödött a közös munka alatt, aminek egyik legnagyobb mérföldköve az volt, amikor tavasszal Dóri egy kilométert tudott megtenni rollátorral, ami egy speciális járókeret. A következő cél ősszel a két kilométer.
Ilyen motivált, ilyen lelkes gyerek igazán nagy öröm számunkra is, jó együtt dolgozni vele
– emelte ki Borbála.
Évekkel ezelőtt a fiatal lány úgy döntött, elindul a sport irányába. Először a kajak érdekelte, de kiderült, hogy a CP miatt azt a sportot nem űzheti. Dóri azonban nem keseredett el, sőt, ma már úgy látja, ennek így kellett lennie.
Fanni (Dóri kezelőorvosa) azt mondta, hogy nagyon sok küzdelem kell hozzá, de két év múlva engem itt lábra állítanak. Most a kezelések az elsők. Én magamban ezt rendbe is tettem: nem baj, hogy a sport nem jött össze, az élet így szerette volna, hogy cserébe a Bethesdába járhassak
– fűzi hozzá a lány.
A sporttól egyébként nem köszönt el végleg: nagyon szeret úszni, de újabban egyre inkább kacérkodik a tenisszel és a vívással. Sőt, célként tűzte ki maga elé, hogy egy nap eljut valamelyik számmal egy paralimpiára. Mint ahogy azt is, hogy világot fog látni. Nagyon szépen beszél angolul, szeptember óta pedig oroszul is tanul. Dórinak kifejezetten ügyes az idegen nyelvek tekintetében, külföldi barátaival pedig aktívan gyakorolja is azokat. Az elsődleges cél Oroszország, Spanyolország és Amerika.

Dóri minden terápia után kap egy matricát, amit felragaszthat a két botjára. Mostanra már annyira tele vannak a botok, hogy alig van hely rajtuk. Ez hatalmas motiváció Dóri számára, látja, hogy mennyi munkát tett bele eddig és hogy mekkora utat járt már be.
Amikor ide bejöttem az első terápiára, konkrétan sírva jöttem ki. A kocsiban hazafelé menet végig sírtam és nemcsak anyukámnak, hanem mindenkinek köszönetet mondtam, hogy ide elhozott. Nagyon nagy hálával tartozom a Bethesda dolgozóinak, itt mindenkinek a legjobbat szeretnék. Azért ajánljátok fel az adó 1%-ot a Bethesdának, hogy minél több gyereknek tudjanak segíteni. Olyan gyereknek, mint nekem, vagy épp olyanoknak, akik egy autóbalesetben sérültek meg, vagy égési sérülést szereztek. Ez egy nagyon jó, gyermekbarát környezet, én azt mondom, hogy a világ egyik legjobb helyén vagyok. Fel nem tudom fogni, hogy mennyi minden történt velem az elmúlt fél évben
– húzta alá a fiatal lány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.