Zsombit kétszer is megtámadta a leukémia, május elején azonban végre "csengethetett"

Démétér ház
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 19. 10:00
20 évvel ezelőtt felvetődött a gondolat: mi lenne, ha a beteg gyerekek nem egy steril kórházi szobában töltenék mindennapjaikat, hanem egy otthonban, ahol még a megterhelő műtétek, vagy épp a folyamatos kemoterápia ellenére is gyerekek tudnak lenni. Ahol játszhatnak, tanulhatnak, és ami a legfontosabb: ahol együtt lehetnek a családjukkal. Ebből a célból épült meg a Démétér Ház, ahol Zsombi két évet töltött édesanyjával is kishúgával.

Zsombi 2011. november 3-án született Pécsett. A mandulájával kiskorában is voltak már problémák, ezért amikor 2022 januárjában megbetegedett, édesanyja először csak egy újabb mandulagyulladásra gyanakodott. Hiába szedte azonban a különféle antibiotikumokat, állapota nem javult. Rövidesen kiderült, hogy a baj sokkal nagyobb. Zsombinál leukémiát diagnosztizáltak, orvosai pedig úgy döntöttek, kemoterápiás kezeléssel próbálják visszaszorítani a betegséget. A kisfiú hónapokat töltött a pécsi kórházban, ahova édesanyja, Marianna napi szinten járt be hozzá. Megterhelő időszak volt ez a család számára: Mariannának végig kellett néznie, ahogy kisfia egyre erőtlenebbé kezd válni, közben pedig szembesülnie kellett azzal, hogy kislányával, Lénával alig tud időt tölteni. És ekkor került a képbe a budapesti Démétér Ház, ami hatalmas segítség volt a család számára. Esélyt kaptak arra, hogy újra együtt legyenek.

Zsombiról 10 éves korában derült ki, hogy leukémiás, két évet kellett a Démétér házban töltenie
Zsombi összesen két évet töltött a Démétér Házban, mára azonban tünetmentes, így nemrég hazaköltözhetett
Fotó: Beküldött fotó

Zsombinak csontvelő transzplantációra volt szüksége

Már a betegség kezdetén megállapították, a kisfiúnál olyan típusú leukémia áll fenn, aminél elengedhetetlen a csontvelő transzplantáció. Ekkor került fel Pécsről Budapestre, a Szent László kórházba. Zsombi első donorja egy 22 éves lengyel fiú volt. A beavatkozásra a szervezete jól reagált, így 2022 szeptemberében végre hazaengedték, a folyamatos kontrollok pedig szintén biztató eredményeket mutattak. 

Egészen másfél éven át. Ekkor egy vérvétel alacsony trombocitaszintet mutatott, Mariannáék pedig pontosan tudták: a betegség visszatért.

Zsombi leukémiája ráadásul egy agresszív típus volt, ami nagyon gyorsan termelte a rossz sejteket, ezért aggódtak az orvosok, nehogy újra eluralkodjon fölötte. Úgy döntöttek, megismétlik a transzplantációt, ezúttal azonban a családból kerestek donort. Zsombi édesapja megfelelőnek bizonyult, 2024. június 25-én pedig meg is történt a beavatkozás, amit pár hónappal később egy vírus miatt meg kellett ismételni.

A Démétér Ház újraegyesítette a családot

Ahogy Mariannáék felkerültek Pestre, azonnal kaptak egy kis szobát a Démétér Házban, ami csak az övéké volt, amihez tartozott egy saját fürdőszoba és egy közös konyha, így Marianna főzhetett is a gyermekeinek. A házhoz tartozik ugyanakkor tanulószoba is, van órarend, napi rendszeresség, illetve pedagógusok, akik tanulnak a gyerekekkel. Ennek köszönhetően Zsombi egyáltalán nem maradt le az osztályától, ha minden igaz, akkor szeptembertől már személyesen kezdheti velük a nyolcadik osztályt.

Mikor már lehetett látni, hogy ebből még nem lesz mostanában hazajövetel, akkor döntést kellett hoznom, hogy Lénával mi legyen. Ő akkor készült elsőbe. Végül Léna felköltözött hozzánk, úgyhogy az egész tanévet fönt járta, az ottani pedagógusok tanították, mi pedig együtt lehettünk. Még ha Zsombi sokat is volt az osztályon, délután mindig hazajött a mi kis szobánkba és együtt voltunk hárman. Igaz egy zárt környezetben, mert nem voltak osztálytársak, nem voltak úgy játszópajtások, mint itthon lett volna, de hosszú hónapok után együtt lehettünk újra. Én azt tapasztaltam ezekben a hosszú-hosszú hónapokban, hogy mindent megtesznek a gyerekekért, amit csak lehet. Betegért is, testvérért is. Amennyire megviselt minket ez a betegség és sok mindent elvett, sok mindent adott is. Életre szóló kapcsolatok szövődtek más családokkal, a pedagógusokkal, a ház vezetőjével...

— hangsúlyozta lapunknak Marianna.

A Démétér ház esélyt adott arra, hogy a család együtt lehessen
A Démétér ház esélyt adott arra, hogy a család együtt lehessen. Léna ott tanult meg írni és olvasni
Fotó: Beküldött fotó

És hogy mi az, amit ez a betegség elvett? Elsősorban az időt.

Amikor még Zsombi Pécsett volt a kórházban, napi szinten bejártam hozzá, de az éjszakákat nem tudtam vele tölteni. Amikor elaludt, akkor indultam haza, Léna pedig megvárt. Reggel fél hétkor már újra úton voltam, hogy mire Zsombi felébred, addigra ott legyek. Léna hónapokon át csak ennyit tapasztalt belőlem. Amikor a kislányom odaköltözött hozzánk a Démétér Házba és az első este én moshattam meg a haját, az hatalmas ajándék volt nekünk

— emlékezett vissza Marianna.

Zsombi újra gyerek tud lenni

A nyolcadik osztályhoz közeledve szóba került a középiskola választás is. Most azonban az az elsődleges, hogy Zsombi újra élvezhesse a felhőtlen gyerekkort.

Nagyon sokáig kerestük a miérteket. Aztán megtanítottak rá a nővérek és a lelkészek, hogy sosem fogjuk megtudni, és nem is az a lényeg. Megtanítottak arra is, hogy a mában éljünk: ma ez a feladatunk, hogy ezt a gyereket meg kell etetni, kitalálni, mit egyen, be kell vennie a gyógyszereket, és ennyi a feladat. A jövő helyett most Zsombi is a jelenre fókuszál, de nem bánom, sok mindent be kell pótolnia

— tette hozzá az édesanya.

Marianna nagyon hálás 

  • a Démétér ház vezetőjének, Sedlák Gabriellának, 
  • a ház gondnokának, Miszlai Mónikának, 
  • a Pécsi Gyermekonkológiának 
  • és a Szent László Transzplantációs osztályának. 

"Orvosok, nővérek, gyógytornászok, pszichológusok, pedagógusok, lelkészek segítettek minket ezen az úton, amiért örökre hálásak leszünk" — hangsúlyozta Marianna. 

Ha bárki támogatná ezt a hiánypótló kezdeményezést, az alábbi bejegyzésen belül megteheti:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.