Döbbenet: Gyíklények és óriásrovarok tetemeit találták meg a lezuhant repülő csészealjakban?

UFO
PUBLIKÁLÁS: 2026. május 20. 05:30
Szenzációs, eddig hétpecsétes titokként kezelt információk láttak napvilágot az Egyesült Államok legrejtélyesebb tudományos programjaiból. Egy volt CIA-s kutató megerősítette: Amerika technológiai és védelmi okokból, a legnagyobb biztonságban őriz és tanulmányoz lezuhant ufókból kimentett, idegen lényeket. Nem is egyfélét, hanem rögtön négy különböző fajt.

A világ legfejlettebb védelmi rendszere mögött olyan tudományos munka zajlik, amit az átlagember ép ésszel fel sem foghat. A héten bombaként robbant a hír, amikor dr. Hal Puthoff, a CIA egykori elismert kutatója és az amerikai repülőeszköz-alkalmazási program (AAWSAP) volt tanácsadója megszólalt Steve Bartlett népszerű podcastjában. A 89 éves, Stanfordot végzett kvantumfizikus beavatta a hallgatóságot azokba a szigorúan őrzött protokollokba, amelyek a rendkívüli ufóroncs-mentési műveleteket övezik. Puthoff nyíltan kijelentette, hogy a szakértők sikeresen biztosították több idegen faj biológiai maradványait.

Nem csak technológiát rejtettek el: a lezuhant ufó roncsai mellett állítólag idegen lények maradványaira is rábukkantak az amerikai szakemberek
Nem csak technológiát rejtettek el: a lezuhant ufó roncsai mellett állítólag idegen lények maradványaira is rábukkantak az amerikai szakemberek / Fotó: pamela ranya / shutterstock

Sokkoló vallomást tett a CIA ex-kutatója az ufókról

Puthoff kiemelte, hogy a kutatások a legnagyobb fegyelem mellett zajlanak, és olyan elitegységek jelentéseire támaszkodnak, amelyek a roncsok biztonságba helyezéséért felelnek.

Azok az emberek, akik maguk is érintettek voltak a roncsmentési munkálatokban, azt mondták, hogy legalább négy típus létezik. Négy teljesen különálló faj. Bár nekem nem volt közvetlen hozzáférésem a testekhez, teljes mértékben hiszek azoknak, akikkel beszéltem

– mutatta be a rendkívüli tudományos eredményt az idős fizikus.

Sáskaemberek és északi típusú lények a boncasztalon

Bár Puthoff a stratégiai részleteket nem taglalta, korábbi kollégája, dr. Eric Davis már korábban felvázolta a hivatalos jelentésekben szereplő kategóriákat. Eszerint a szakértők által vizsgált lények mind humanoid felépítésűek: két karjuk és két lábuk van.

A dokumentációk szerint a kutatócsoportok elkülönítették a popkultúrából jól ismert, hatalmas szemű „Szürkéket”, valamint a sáskaszerű „Inszektoidokat”. A vizsgálatok kiterjednek két emberméretű fajra is: a pikkelyes bőrű „Reptiliánokra”, valamint az úgynevezett „Nordikusokra”, akik kísértetiesen hasonlítanak az észak-európai emberekre. David Grusch, a légierő korábbi magas rangú hírszerző tisztje már a kongresszusban is megerősítette, hogy az ország birtokában van ezeknek a nem emberi eredetű biológiai mintáknak.

Az életükkel játszanak, akik köpni mernek

A projekteket övező elképesztő fegyelem azonban nem véletlen: a tét a földi civilizáció stabilitása és a nemzetbiztonság. Dan Farrah, az Age of Disclosure című film rendezője elárulta, hogy a résztvevők a hatalmas felelősség miatt inkább a háttérben maradnak.

Háttérbeszélgetést folytattam néhány olyan szakemberrel, akik részt vettek a roncsok biztosításában. Kamera elé azonban érthető okokból egyikük sem állhatott. Volt egy tanú, aki végül küldött egy üzenetet: 'Hosszas mérlegelés és a feleségemmel való komoly beszélgetés után úgy döntöttem, ha beszélek, az életemmel fizetek. Nem veszek részt az interjúban'

– magyarázta Farrah. 

Szavai jól mutatják, hogy ezek a szakemberek stratégiai okokból, a világ védelmében kénytelenek megtartani a titkot – írja a New York Post.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.