Kevesebb képviselő, nyolc minisztérium, hosszabb gyes, kettős állampolgárság, szigorított büntetési tétel – többek között az ezekről szóló törvényjavaslatokat nyújtja be a Fidesz már a választás második fordulója után nem sokkal.
Vácszentlászlói házuk padlásán akasztotta fel magát a 18 éves F. Patrik, miután csütörtökön délután késsel többször hátba döfte és egy kötéllel kis híján megfojtotta szerelmét, V. Brigittát.
Állatias ösztönök vezérelték az élettársát lekaszaboló, majd saját fejét szétrobbantó J. Zoltánt. A nő aznap délelőtt tudta meg, hogy terhes. Zoltán a nőt és a magzatát is el akarta pusztítani.
Daróczi Dávidnak Budapest egyik legfelkapottabb szórakozóhelye volt a törzshelye, ahol az alkalmazottak szerint két kézzel szórta a pénzt, havi több százezer forintot.
Gwyneth Paltrow úgy érzi, itt az ideje egy harmadik csöppségnek, ám férje, Chris Martin nem tartja időszerűnek a gyermekvállalást, így a pár gyakran vitázik.
A világ egyik legismertebb sztárpárjának Brad Piitnek és Angelina Joleinak is szüksége van néha egy kis gyerkőcmentes kikapcsolódásra. A színészek a dadus helyett inkább a családra bízzák a gyerekfelügyeletet és azonnal hívják a nagyszülőket,...
Kovács Attila cipőinek az egész világon csodájára járnak. A miskolci fiatalember saját kezűleg készíti a különleges lábbeliket. A világ legrangosabb versenyén három arany- és egy ezüstéremmel díjazták a munkáit.
Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. 76 éves volt. Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében.
Afganisztánban, a bagrami légi támaszpont sebészei életük kockáztatásával távolítottak el egy éles robbanószerkezetet egy férfi koponyájából – adta hírül az amerikai légierő információs szolgálata.
Összesen 232 millió forintot kapott adományozóitól a Fidesz. Volt közöttük iparmágnás és képviselő is. Legnagyobb egyéni támogatójuk Széles Gábor, régi adakozójuk, Szarvas Károlyné azonban eltűnt.
Estig - közép-európai idő szerint 20 óráig - meghosszabbították a brit légtér zárlatát, amelyet az izlandi vulkán kitörése miatt rendeltek el. A hatóságok szerint az Izland felől a szigetország felé sodródott vulkáni hamu veszélyezteti...
Schobert Norbi visszaszerezte cége és saját becsületét. Egy nemzetközi kutatócég bebizonyította, hogy az általa forgalmazott péksütemények valóban fogyasztanak.
Cáfolta az FBI, hogy vérdíjat fizetnének az elfogott John D. Clark kézre kerítőinek. Korábban több sajtóértesülés is napvilágot látott, miszerint a gyermekpornográfia terjesztése miatt körözött férfi fejéért tízezer dollár jutalom jár.
Minden ok nélkül támadt az ittas társaság Marian Cozmára. Az ügyészség tegnap emelt vádat az ügyben, egyben megerősítették lapunk korábbi értesüléseit: R. Sándor döfte szíven Cozmát.
Mintegy harminc rendőr és tűzszerész tartott rajtaütésszerű házkutatást tegnap Szebenyi Istvánnál. A móri nyomravezetőt rabosították és eljárást indítottak ellene.
Súlyos gyanút fogalmazott meg Choli Daróczi József a Frizbi felvételén: fiát megölték. A gyászoló apát nem hagyja nyugodni a kérdés: hogyan szennyezhette vér Joci ingét. A Bors megtudta a választ.
Felhasította élettársa hasát egy késsel, majd felrobbantotta magát J. Zoltán. A családi drámát végignézte a megkéselt nő 12 éves kislánya, aki egy párnával próbálta édesanyja sebeit elszorítani.
Oscar-díjas rendező, filmstúdiók fejesei, a Terminátor, egy szupermodell és énekes fogadta Angela Merkel német kancellárt Hollywoodban. A politikust ugyan kikosarazták az A-listás filmcsillagok, kellemes emlékekkel tér majd haza Amerikából:...
Újabb botrány teszi próbára az amúgy is törékeny Charlie Sheen-Brooke Mueller párost. A színészt egy amerikai magazin lesifotósai álbajusszal kapták le, amint egy prostituálthoz igyekezett.
Egy férfit letartóztattak Új-Zélandon, miután gyermekét a kocsijában hagyta az éjszaka közepén. Kiderült: az édesapának egy sztriptízbárban akadt halaszthatatlan dolga.
Egy nyolcéves pennsylvaniai diák több mint 60 adag heroint osztott szét az osztálytársainak, mielőtt tanára észre nem vette a gyanús csomagokat – tájékoztatott a wilkinsburgi rendőrség.
Hiába molesztálta nyolc gyerek a 14 éves brit kamaszlányt, nem emelnek vádat ellenük, mondván: a közvéleményt nem érdekli a dolog, és nem eléggé egyértelműek a bizonyítékok. A lány azóta nem mer egyedül kimenni az utcára, a szlovákiai...
Három alapítványra hagyta vagyonát a 70-es évek sztárfotósa, Reginald Forester-Smith, többek között az angolszász vidékeken ismert, lányok számára szervezett cserkészegyesületre. A 77 évesen elhunyt fotósról azonban tudni kell, hogy...
A vörös hajú nő kacér, a szőke karrierista, a barna az ideális társ. Kutatók szerint a nők hajszíne mindent elárul viselőjéről, a férfinak elég nyitott szemmel járnia.
Több mint egyéves nyomozás után vádat emeltek a Marian Cozma gyilkosai ellen. Az ügyészség szerint R. Sándor döfte a kést a román kézilabdázó szívébe, de a gyilkos fegyver azóta nem került elő.
Pedig úgy tűnt, mintha rátaláltak volna a teljes boldogságra. Ám kiderült: ez csak illúzió. Az 54 éves Mel Gibson és a 29 éves Okszána Grigorjeva útjai elválnak – mindössze öt hónappal közös gyerekük, Lucia születése után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.